Dátum: 2009-01-19 21:20:36

Csatlakozás a 2009. január 10-én Komáromban elfogadott Nyilatkozathoz
Petíció kezdeményezoje: beikk, Eddigi aláírók száma: 1797

Nyilatkozat


Kelt: Komáromban, 2009. január 10-én, az 1994-es komáromi nagygyűlés 15. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen



Az 1994-es komáromi nagygyűlésre emlékezve megállapítjuk, hogy az eredeti elképzelések ellenére a rendezvény nem nyilvánította ki a szlovákiai magyar nemzeti közösség teljes körű önrendelkezésének igényét.

Az elmúlt másfél évtized azt bizonyította, hogy a szlovákiai magyarok jogállása romlott, létszáma és arányszáma csökkent, és folyamatosan újabb alapjogaink csorbulnak az önkormányzatiság, az anyanyelvi oktatás és a nyelvhasználat, valamint a közélet terén egyaránt.

Az aláírók éppen ezért határozottan kinyilvánítják, hogy nemzeti létünk és kulturális örökségünk megőrzésének alapja az önrendelkezés elérése, vagyis az, hogy szülőföldünkön önmagunk sorsáról magunk dönthessünk. Ez a jog minden népet és nemzetet megillet, lemondani róla nem lehet, a nemzetközi jogrend garantálja, de kérni kell.

Kérjük ezért közéletünk vezetőit, a civil szervezeteket és magánszemélyeket, hogy egyetértésüket aláírásukkal erősítsék meg.

Aláírás idopontja Aláíró neve Település Aláíró megjegyzése
2017-05-19 07:59:54 JimmiXzSq JimmiXzSq JimmiXzSq
2017-03-31 21:34:19 Barnypok Barnypok Barnypok
2017-01-06 06:00:21 Barnypok Barnypok Barnypok
2016-08-07 05:23:25 JimmiXS JimmiXS JimmiXS
2016-05-13 05:36:27 Mark Mark Mark
2013-01-03 23:43:26 Simon Nicolette Frankfurt am Main  
2012-12-24 03:42:12 jmnaxycpacx jmnaxycpacx jmnaxycpacx
2012-12-02 02:21:49 cqjrhg NY cqjrhg
2012-11-26 17:59:16 nlbrnns NY nlbrnns
2012-09-07 21:47:05 Szakál Csaba Székelyudvarhely Úgylegyen
2012-07-25 08:44:09 ciwqmrhffol NY ciwqmrhffol
2012-05-07 13:58:17 Rácz Ildikó Dunaújváros  
2012-02-23 22:12:09 yaoppl NY yaoppl
2012-02-23 15:53:52 rjvjrvzrh NY rjvjrvzrh
2012-02-23 12:21:22 ygbemweiny NY ygbemweiny
2012-02-22 01:23:34 rlsmvuakrr NY rlsmvuakrr
2012-01-06 20:18:49 barCagExhanna Argentina  
2011-08-23 19:19:05 Balog Kristóf Budapest  
2011-08-10 19:55:48 nftthlf nftthlf nftthlf
2011-04-02 03:33:36 pmutodls pmutodls pmutodls
2010-12-03 10:46:16 Albertó Tomba Nintendó Kőbánya Szopjál le Orbán, Gyurcsány meg Vona is!!!
2010-11-25 20:59:37 Ifj. Kalitza Miklós Nagykapos  
2010-10-08 09:28:16 Hubina László Tabdi  
2010-09-20 22:16:16 Milványi Cseszneky László Bécs  
2010-08-17 19:04:39 Mercz Ilona Tatabánya  
2010-06-27 08:33:51 ifj.Bedőcs Gyula Körmend  
2010-04-06 01:23:06 Lévai Regina Budapest  
2010-03-30 22:19:25 Ifj.Kónya Ferenc Szeged " Magyar legyen hited és lészen országod! "
2010-02-16 14:29:34 Várady Mária Budapest  
2009-11-27 23:38:10 Stuber Zsolt Dombegyház A magyar, ha hagyja megölik, kihal. Ezzel nem egy nép tűnik el, hanem az EMBERISÉG. Gondolkodj Magyar, erre születtél. A Tudás Népének élnie kell, különben az ember számára nincs remény!
2009-11-23 14:08:42 Fülöp Mihály Németórszág A szlovákoknak nincsen történelmük sem kulturális örökségük, ezért probálnak másokat ezektöl megfosztani.
2009-11-11 23:26:21 Veres Tibor Nagyvárad  
2009-11-02 22:50:24 Noszály Csaba HajdúSámson  
2009-10-14 23:08:34 szabó márta  
2009-09-29 21:39:57 Toth Barnabás Győr  
2009-09-09 17:22:49 Salamon László Zalaegerszeg Finnországban a svédek aránya 6%, de nyelvük hivatalos nyelv a finn mellett. Szlovákiában a magyarok aránya 10%, de a magyar nem hogy nem hivatalos nyelv, hanem pont most korlátozták a használatát.
2009-09-04 12:05:43 ifj. Mikulai Daniel Dublin, Irorszag  
2009-09-04 12:04:58 Friciu Agnes Dublin, Irorszag  
2009-08-14 21:12:33 Sinka Pálné Békésszentandrás  
2009-08-14 17:54:04 Grivalszki Péter Szarvas igyvan igyvan
2009-08-14 15:29:09 Babákné Csík Tímea Békésszentandrás  
2009-08-06 16:58:42 Pintér Zoltán Nemesvámos  
2009-07-27 21:54:12 Cserfalvi József Szolnok  
2009-07-25 12:16:56 Turovszki Krisztián Újkígyós  
2009-07-25 08:40:47 Paragi Péter Szeged HAJRÁ MAGYAROK!
2009-07-24 03:35:33 Miklósity Tamás London Egységben az erő.
2009-07-22 14:09:53 Magoss Ibolya Budapest  
2009-07-18 08:25:28 Zele Zsolt Skocia  
2009-07-18 03:02:11 Csernus Lajos Melbourne  
2009-07-17 08:39:28 Kiss László Lengyeltóti  
2009-07-16 13:14:13 Czibere Sándor Dorog  
2009-06-24 16:57:01 Dr. Trembeczki István Debrecen  
2009-04-26 23:15:44 Győri Énók Budapest  
2009-04-19 21:56:06 Barra Szabolcs Chicago USA  
2009-04-11 15:54:46 Takács Dávid Mosonszentmiklós  
2009-03-30 22:26:54 Bakai József Abádszalók Ami összetartozik az előbb-utóbb össze forr. Vesszen a gyalázatos rabló trianoni békeszerződés!
2009-03-30 14:48:32 Herman József Debrecen  
2009-03-26 16:12:28 Fülöp Kornél Csaba Debrecen  
2009-03-17 12:47:53 Gőgös Emil Tét  
2009-03-15 12:16:23 Bordás Szabolcs Uzon ,,Tanulj a tegnaptol, élj a máért, reménykedj a jövőben.'' - Albert Einstein
2009-03-13 21:48:54 Szüle Attila Dombóvár  
2009-03-13 08:42:29 Tarjányi Anita Miskolc  
2009-03-13 01:28:00 Antal Gyula Csikszereda  
2009-03-13 00:13:25 Gombos Péter Budapest Ha a politikusaink gyengék, és nem is magyarok, hát majd magunk vesszük vissza Árpád szent honát... Kitartás !
2009-03-12 17:58:13 Körtesi Gyopár Miskolc  
2009-03-12 16:34:05 Karmanoczki Anikó Miskolc  
2009-03-10 13:45:07 Puskás Noémi Sződ  
2009-03-09 22:12:11 Gál Csanád Jászberény  
2009-03-09 12:49:34 Nagy István Marosvásárhely  
2009-03-08 20:12:43 Lőrincz János Balatonszárszó  
2009-03-08 14:24:35 Bóné Krisztina Budapest  
2009-03-07 18:12:09 Orbán Dénes Siófok  
2009-03-07 14:53:04 dr. Keresztes Gyula Győr  
2009-03-06 19:14:22 Balizs Emese Budapest  
2009-03-06 08:01:19 Bukur Doczy Klara Jund  
2009-03-05 10:47:57 toth jozsef budapest  
2009-03-04 20:02:46 Biro Emil Vizakna  
2009-03-04 19:39:18 Karácsonyi Éva Nagybánya szerintem az autonomia mindenkinek jár
2009-03-04 19:30:07 Csiszér Albert Kolozsvár  
2009-03-04 19:18:01 Pálosi Veronika Csikszereda senki ellen nem, csak jogainkért szavazok
2009-03-04 18:05:59 kovács jenő fertőszentmiklós  
2009-03-04 15:49:45 jozsa erzsebet austria  
2009-03-04 14:47:27 Ferenczi Attila Gyergyószentmiklós  
2009-03-04 14:04:46 Antal Terez Székelyfold  
2009-03-04 12:08:38 L.Kovacs Erzsebet Nyiregyhaza  
2009-03-04 07:47:07 Ambrus Albert-Árpád Gyergyócsomafalva (SZékelyföld) Autonómiát Felvidéknek, Kárpátaljának, Délvidéknek, Erdélynek és Székelyföldnek!
2009-03-04 00:03:44 Szalay Judit Miskolc  
2009-03-03 20:43:48 Borsos Géza Gyergyócsomafalva  
2009-03-03 18:51:55 Mátéfi Tibor Tiszavasvári  
2009-03-03 13:21:19 dr. Fodor István Budapest  
2009-03-03 11:47:21 Barta Evelin Budapest ,,nekem áldott az a bölcső,mely Magyarrá ringatott..."
2009-03-03 09:06:57 Dalmay Árpád Nyíregyháza Az autonómia a második legjobb megoldás nemzetünk újraegyesítésére
2009-03-02 22:18:27 Csákány Csaba Sepsiszentgyörgy Mi Magyar Földünkön müvelik ezt...mert az ott nem az övék és nem is lesz soha! Kitartás!Szebb Jövőt!
2009-03-02 19:43:01 Invics László Győr  
2009-03-01 23:26:46 Szarka Levente Zoltán Miskolc  
2009-03-01 23:21:14 Dr. Pap Zoltánné Debrecen  
2009-03-01 22:28:49 Dr. Balla Terézia Miskolc " Nacionalista, aki jogot sért, igazi hazafi, aki jogot véd."/ Illyés Gyula /
2009-03-01 20:49:03 Balatinecz Éva Budapest  
2009-03-01 13:47:17 szőke csaba törökszetmiklós  
2009-03-01 12:16:44 Lehota István Budapest  
2009-02-28 21:40:50 Domboróczky Károly Penc  
2009-02-28 13:22:27 Busku Zsombor Tiszaújváros  
2009-02-28 12:35:53 torjakvali atkár  
2009-02-28 10:43:17 Ludanyine Molnar Julianna Budapest  
2009-02-28 10:40:59 Barta Aniko Nagybanya  
2009-02-28 10:25:13 Roth Enikő Nagybánya  
2009-02-28 09:50:59 benedek pal nagybanya erdely egetertek a nyilatkozattal
2009-02-28 06:55:59 Stéh György Vác KITARTÁS!
2009-02-27 20:25:29 Keresztesi Zsolt Érmihályfalva, Románia  
2009-02-27 19:27:14 Barta Lajos Janos Nagybanya, RO  
2009-02-27 19:07:05 Farkas Szilvia Budapest Hajrá
2009-02-27 17:26:53 Máté Hajnalka Nagykend  
2009-02-27 14:26:42 Gergely Gyula Nagybánya  
2009-02-27 08:02:12 Hollik István László Nagymaros  
2009-02-26 21:21:01 Kolos Ferenc Csór  
2009-02-26 16:42:29 Kaplony Budapest  
2009-02-26 15:20:31 Meyer Frigyesné Budapest  
2009-02-26 14:55:49 Golyán Szilvia Vác  
2009-02-26 09:17:14 Raffel Pálné Sopron  
2009-02-26 08:56:01 Kissné Orbán Antónia Budapest  
2009-02-25 21:56:03 Dr. Faigl Ilona Mária budapest  
2009-02-25 20:45:07 Szilvásiné Budapest  
2009-02-25 20:11:25 Botos Csaba Somosd  
2009-02-25 19:29:23 Oláh Zoltán Miskolc  
2009-02-25 18:05:01 Kecskésné Kriston Katalin Miskolc  
2009-02-25 17:37:30 Kozma Judit Székelyudvarhely  
2009-02-25 15:10:09 Forrai Tibor Homoródszentpál "Vót itt a tót, semmit se adott vót!"
2009-02-25 11:27:53 Köllő András Szerencs Tévedni emberi dolog, megmaradni benne butaság.
2009-02-24 21:23:45 Nagy-Csoma Zsófia Alsózsolca  
2009-02-24 21:02:22 Kulcsár Balázs Miskolc  
2009-02-24 20:02:39 Marczali Anna Nyul  
2009-02-24 19:02:15 Balogh Ida Mezopanit sajnos egy a sorsunk
2009-02-24 18:44:20 Veczán Pálné Miskolc  
2009-02-24 17:09:13 Mandel László Cs`kszereda  
2009-02-24 16:33:40 Jankovics Bálint Tapolca  
2009-02-24 16:09:47 Meister Éva Szolnok- Marosvásárhely "Erős várunk nekünk az Isten." Adjon Isten szebb jövőt Felvidék, Erdély, Délvidék, Magyarország!
2009-02-24 14:10:06 Bölöni Sándor Csíkszereda Kitartást ! Együttérzünk Veletek !
2009-02-24 13:29:22 Rászoska Mihály CSŐVÁR A SZENT KORONA NÉLKÜL SZLOVÁK MÁR NEM LENNE!
2009-02-24 12:07:32 Pap Csaba Miskolc, Érpatak, Beregszász... ...megbűnhődte már e nép...
2009-02-24 11:03:00 Busku Béla Tiszaújváros  
2009-02-24 10:46:34 Demeter Zoltán Miskolc  
2009-02-24 10:44:26 Litkeiné Kis Andrea Mályi  
2009-02-24 10:43:38 Kovács János Miskolc  
2009-02-24 09:54:18 Szilvay Gyula Budapest  
2009-02-24 09:17:56 Ágotai György Budapest  
2009-02-24 09:13:05 Baksay Gábor Miskolc Ha a szlovák ember szlovák szeretne lenni, miért nem érti, hogy a magyar meg magyar, a szülőföldjén, még ha az Szlovákia is!
2009-02-24 08:52:49 Turza Gábor Miskolc A felvidéki magyaroknak is jár, ami az Unió más népeinek. Csak ennyit kérünk.
2009-02-24 08:34:08 Dobos klára Miskolc  
2009-02-24 08:25:02 Sári Lídia Matild Miskolc  
2009-02-24 07:24:58 Fekete Áron Nyúl Kitartás Felvidék!
2009-02-24 06:39:52 Horváth Emese Hódmezővásárhely  
2009-02-24 03:30:47 Dr. Balogh Sandor North Port, FL, USA  
2009-02-24 03:07:28 Piroska Krisztics Kanada  
2009-02-24 02:08:49 dr.Pintye Gyorgy Sprinh Hill Florida  
2009-02-24 00:04:53 Hidegkúti János Budapest  
2009-02-23 22:55:37 Portik Attila Gödöllő  
2009-02-23 21:44:24 Vukovich Attila Miskolc Hajrá Felvidék!
2009-02-23 21:29:25 Zsigmond Enikő Csíkszereda  
2009-02-23 21:10:37 Vukovich Ferenc Miskolc  
2009-02-23 20:58:59 Képes Tibor Felsőzsolca  
2009-02-23 20:21:21 Markó András Miskolc Aki a multját nem tiszteli, a jelenét nem ismeri, a jövőjét nem érdemli
2009-02-23 20:18:53 Zórád István Géza Miskolc  
2009-02-23 19:29:36 Kiss László Miskolc  
2009-02-23 19:26:33 Ambrus József Segesvár Csak az Úrnál van az igazság, mindemellett támogatom az AUTONÓMIA-törekvéseket Erdélyben, Szlovákiában és Szerbiában
2009-02-23 19:12:22 Kassai Edina Felpéc  
2009-02-23 18:59:44 Sasvári István Miskolc Bár tehetnék ettől jóval többet ÉRTETEK!
2009-02-23 18:23:38 Gelencsér János Salgótarján  
2009-02-23 18:10:16 Mezei István Miskolc Igazság erő nélkül és erő igazság nélkül mit sem ér.
2009-02-23 17:31:37 Németh Imre Rákoczifalva  
2009-02-23 17:06:36 Peterfai Jánosné Budapest  
2009-02-23 16:16:38 nemeth margit komarom  
2009-02-23 15:32:08 Vucsisc Béla Érd  
2009-02-23 15:03:26 Harangozó Éva Dombóvár  
2009-02-23 14:25:11 Sós Imre Sajóörös  
2009-02-23 14:07:35 Balint Julianna Szilagycseh  
2009-02-23 11:45:01 Nagy Zsolt Miskolc  
2009-02-23 11:34:39 Urhegyi Mária Miskolc  
2009-02-23 11:05:14 Csuháné Turai Mária Miskolc  
2009-02-23 09:53:08 Sipos Józsefné Budapest  
2009-02-23 09:39:08 Tábori Kálmán Budapest  
2009-02-23 09:22:00 sanyo29 Szilagycseh nem a nagy Magyarorszagert, csak ertetek!Ha ugyerzitek hogy erre van szukseg!
2009-02-23 09:12:15 Holló Tamás Andornaktálya  
2009-02-23 09:06:46 Bogdán Mária Malmö, Svédország  
2009-02-23 08:19:42 Péderi István Miskolc  
2009-02-23 08:05:02 Málnássy Ferenc Szilagycseh A vér vizzé nem vállhat !
2009-02-23 07:44:25 Tóth Péter Budapest  
2009-02-23 07:11:00 Balazs Peter Temesvar  
2009-02-23 06:12:43 FRINK ANNA Nagybanya  
2009-02-23 06:12:41 Herédi Erzsébet Hódmezővásárhely  
2009-02-22 21:19:25 Bóta Mária Melinda Szolnok  
2009-02-22 20:37:37 Korody Endre Nyiregyhaza  
2009-02-22 18:59:27 Temesváriné Szőcs Zsuzsanna Győr  
2009-02-22 18:07:35 Papp István Szanda  
2009-02-22 17:58:06 Daniel Janos Dragan Ottawa, Ontario, Kanada Igaságot magyarságunknak!
2009-02-22 16:33:41 Deák János Mezőpanit  
2009-02-22 16:19:55 Ander Marta Weilmünster  
2009-02-22 16:14:29 Kelemen Ferenc Nagyenyed A magyarsag vallalasaert!
2009-02-22 16:09:28 Dorkó Judit Tiszadada Szebb Jövőt!
2009-02-22 15:47:31 Dr.Nagyné Kováts Lenke Debrecen  
2009-02-22 15:34:27 Ritiu Dániel Marosvásárhely - Tg Mures  
2009-02-22 15:30:31 Tóth Anita Cegléd  
2009-02-22 13:21:33 Simon Eszter Szekelykeresztur nem a nagy Magyarorszagert, csak ertetek
2009-02-22 13:11:50 Domján Piroska Miskolc  
2009-02-22 12:56:39 Nagy Tibor Győr  
2009-02-22 12:37:03 Tóthné Durkó Zsuzsanna Gyula Küzdjünk az autonómiáért!
2009-02-22 12:25:25 Birinyi Csaba Nagylozs egyet ertek en is
2009-02-22 11:55:04 Nagy Zoltán Törökszentmiklós  
2009-02-22 11:36:27 Baksy Rezső Miskolc  
2009-02-22 11:28:03 Terenyei István Szolnok Éljen Nagy Magyarország!
2009-02-22 11:10:37 Dr. Székely Lajos Budapest  
2009-02-22 11:01:57 Csepregi Erzsébet Anasztázia Budapest Nagy-Magyarország nem volt hanem lesz...
2009-02-22 10:55:29 Szebeni Antal Biatorbágy Mindent vissza!
2009-02-22 10:36:17 Hubai Magdolna Szolnok Összefogás, szeretet!!
2009-02-22 10:28:42 Zonda Attila Marosvásárhely  
2009-02-22 10:01:46 Lőrincz Márton Székelykeresztúr  
2009-02-22 09:42:43 Bóka Attila Csorna Együttérzünk Veletek!
2009-02-22 09:30:49 Pólyik Istvánné Törökszentmiklós  
2009-02-22 08:54:11 Szűcs József Kazincbarcika  
2009-02-22 08:46:25 Kőrösi Csaba  
2009-02-22 08:43:37 Ibos Zoltán Budapest-Rimaszombat Pis
2009-02-22 08:34:12 szekeres margit Isaszeg  
2009-02-22 08:19:22 Szeli László Miskolc  
2009-02-22 08:16:30 Henn Árpád Marosvásárhely Veletek vagyunk!
2009-02-22 08:12:41 Henn Magdolna Marosvásárhely Egyetértek a törekvéssel!
2009-02-21 22:07:56 Kátai Lívia Budapest A hagyományok ápolása, az önrendelkezési jog fonros dolgok!
2009-02-21 21:58:05 Székelyné Szeli Edit Gyula  
2009-02-21 21:57:05 Székelyné Szeli Edit Gyula  
2009-02-21 21:53:41 Székely Sándor Gyula  
2009-02-21 21:50:18 Éri Ildikó Ajka  
2009-02-21 21:08:58 Huszár Péter Budapest III.ker  
2009-02-21 21:06:09 Huszárné Kőváry Szilvia Budapest III.ker Bárcsak többet is tehetnék
2009-02-21 20:57:36 Buzás Károly szolnok támogatom
2009-02-21 20:48:48 Pál László Kazincbarcika Sok sikert a jó kezdeményezéseknek
2009-02-21 20:46:55 Kardos Katalin Radostyán  
2009-02-21 20:39:46 Magyarosi Karoly Marosvasarhely  
2009-02-21 20:28:01 Bartl László Budapest  
2009-02-21 20:17:25 Markovits Zoltán Győr Szabadság-Egyenlőség-Testvériség
2009-02-21 20:00:02 TATAR IVAN MISKOLC  
2009-02-21 19:57:37 Molnár Margit Gyergyószentmiklós  
2009-02-21 19:33:05 Kováts László Mosonmagyaróvár  
2009-02-21 19:26:06 Szabó Imre Törökszentmiklós Bárcsak az aláirásnál többet is tehetnék szlovák testvéreinkért!
2009-02-21 18:20:06 Dr.Szente József Pécs Trianon kegyetlenségét ismerje meg a világ,Brüsszel
2009-02-21 18:18:29 Sasovits Sándor Nyírpazony  
2009-02-21 17:55:45 SZABÓ ISTVÁN MISKOLC  
2009-02-21 17:44:20 Kirschner Zoltán Kecskéd "Nem engedjük soha! soha Árpád honát!"
2009-02-21 17:37:45 Sólyom Ferenc János Miskolc "Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!" A Szent Korona országa a teljes Kárpáthaza! A Magyarok Szövetsége vár minden áldozatkész, jövőt féltő magyart! Csatlakozz!
2009-02-21 17:37:45 Baumgarten Emese Maria Kävlinge, Svédorszag  
2009-02-21 17:37:10 Palkó László Kolozsvár  
2009-02-21 17:36:18 Palkó Boglárka Kraszna, Erdély  
2009-02-21 17:34:47 Szőcs Erzsébet Kraszna, Erdély  
2009-02-21 17:25:08 Anna Kovacs Székely Amerikában  
2009-02-21 16:53:35 Kiss Zsolt Péter Nyíregyháza  
2009-02-21 16:45:46 Kiss Piroska Dunamocs "Nagy magyar télben picike tüzek a lángotokban bizom"(Reményik S.)
2009-02-21 16:31:45 Jakab Erzsébet Budapest  
2009-02-21 16:29:05 Bogyai Nandor Nagymad , Felvidek A madarnak szarnya van es szabadsaga , nekunk szulofoldunk es sok tennivalonk.
2009-02-21 16:22:54 Dr. Tóth Endre Budapest  
2009-02-21 16:17:37 Kastal Timea Marosvásárhely  
2009-02-21 15:29:58 Liszka Levente Espoo, Finnország  
2009-02-21 15:25:43 Kozma Tamás Marosvásárhely  
2009-02-21 15:13:42 Toth Maria Tusnádfürdő  
2009-02-21 15:10:21 Kecskes Bela Dicsoszentmarton  
2009-02-21 15:03:39 Kovacs Istvan Torokbalint  
2009-02-21 14:33:05 Paniti Dénes Páty  
2009-02-21 13:34:36 Papay Zoltn Nagyvarad  
2009-02-21 13:21:59 Kovács Zsófia Törökbálint  
2009-02-21 12:49:30 Bágyi István Pécs  
2009-02-21 12:31:31 Laszlo Tamas Barna Sepsiszentgyorgy  
2009-02-21 12:15:07 Alföldi János Magyaralmás  
2009-02-21 11:56:53 Demeter Miklós Sepsiszentgyörgy  
2009-02-21 11:52:02 Szőcs katalin Kolozsvár  
2009-02-21 10:53:13 Nagy-Imecs Zsuzsánna Székelyudvarhely  
2009-02-21 10:10:38 Kerekes Miklos Marosvasarhej  
2009-02-21 10:06:48 Varga Dobai Erzsebet Szilagycseh  
2009-02-21 10:03:50 óSzűcsné Agócs Erika Miskolc  
2009-02-21 09:51:49 Molnár Árpád Maroshéviz  
2009-02-21 09:14:33 MAZUG JÓZSEF MISKOLC  
2009-02-21 09:12:41 Kovács Júlia Marosvásárhely  
2009-02-21 09:04:29 Kadas Jozsef Brasso-Romania  
2009-02-21 08:35:16 Barczi Zsolt Andornaktálya  
2009-02-21 07:57:11 Vizi Emőke Marosvasarhely  
2009-02-21 07:43:51 Szolga Laszlo Marosvasarhely Osszefogni-sok sikert
2009-02-21 00:55:59 adorjan Attila szekelyfold  
2009-02-21 00:17:46 Szász Szabolcs Dublin, Ireland Sok sikert és kitartást!
2009-02-21 00:03:12 Fekete Róbert Abda  
2009-02-20 23:56:17 Pesti Balint Győr  
2009-02-20 23:25:58 Szasz Dezso Marosvasarhely amihez jogunk van........csak azt kerjuk
2009-02-20 22:53:26 Molnar Laszlo-Miklos Italy  
2009-02-20 22:48:57 Dr.Molnar Laszlo Belgium a gyermekeim is alàirjàk az én cimemmel
2009-02-20 22:30:00 Szalkay Róbert Kunmadaras  
2009-02-20 22:23:19 Molnár Péter MISKOLC Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában.
2009-02-20 21:53:13 Szarka Eszter Mosonmagyaróvár  
2009-02-20 21:34:26 SUGO ERZSEBET MAROSVASARHELY  
2009-02-20 21:22:14 Böcskei György Enese A magyarok Istene segítsen bennünket
2009-02-20 21:15:07 sajóörös  
2009-02-20 20:50:47 Pálfiné Judit Győr  
2009-02-20 20:46:37 Kassai Péter Felpéc  
2009-02-20 20:41:15 Fogarasi Levente Székelyudvarhely Legyen Autonómia, Erdélyben is!!!!
2009-02-20 20:33:45 Dr Szalai Éva Gyömöre  
2009-02-20 20:23:10 Imreh Ágnes Marosvásárhely  
2009-02-20 20:20:56 Gödri Zsuzsanna Kálnok- Háromszék  
2009-02-20 20:19:43 Lilik Szilvia Újlengyel Isten Velünk!
2009-02-20 20:08:51 Sós Imre Sajóörös  
2009-02-20 19:52:04 Juhász Ildikó Budapest  
2009-02-20 19:38:19 Tölgyesi Istvánné Bodrogolaszi " Uram , ki fönt az égben..."
2009-02-20 19:32:42 Horváth Sándor Kóny Sok sikert!
2009-02-20 19:14:41 Nagy Levente Marosvasarhely  
2009-02-20 18:36:15 Péli László Soltvadkert  
2009-02-20 18:20:33 Aldobolyi E. Judit Toronto, Kanada Isten segitse oket igyekezetukben !
2009-02-20 18:14:35 László Csaba Veszprém  
2009-02-20 18:11:48 Beharóczki István Szeged  
2009-02-20 18:10:55 Dr. Pótor Imre Vásárosnamény  
2009-02-20 18:10:07 Borsi Tamás Nyíregyháza  
2009-02-20 18:02:06 Szabo Emilia Baraolt  
2009-02-20 17:59:35 Lásyló Emma Syékelyföld, Bögöz " Nem az a szabadság, hogy úgy élhetsz, mint egy diktátor és kedved szerint érvényesítheted a benned felgyülemlett gyűlöletet.A szabadság az,hogy nincs diktátor fölötted, csak a Teremtő Rend. És, hogy gyűlölet ellen megvédelmezheted magadat szeretettel ." Wass A. : Te és a világ
2009-02-20 16:46:37 Takács Anikó Hódmezővásárhely  
2009-02-20 16:39:29 Selymes Zsolt Budapest  
2009-02-20 16:15:04 Metykó Richárd Kapuvár  
2009-02-20 16:10:38 Ladányi József Biatorbágy  
2009-02-20 16:08:30 Harmath Laszlo Halmstad  
2009-02-20 15:47:13 Péter Mónika-Mária Kalotaszentkirály  
2009-02-20 15:47:13 Eördögh Dénes Szilágypér Fogjunk össze és legyen hitünk!
2009-02-20 14:37:08 Sepsi Norbert Tiszavasvári  
2009-02-20 14:28:58 Bálint Judit Budapest  
2009-02-20 14:22:40  
2009-02-20 14:06:19 Benedetti Krisztián Győr "Egy az Isten, egy a Nemzet!"
2009-02-20 14:05:39 Pintér Csaba Bogyoszló Az a szép, az a szép.......
2009-02-20 14:03:00 Kürti Zsuzsa Kolozsvár Minden népet és nemzetet megillet az önrendelkezés joga. Tehát a magyart is!
2009-02-20 13:43:27 Dr. Szőts Tünde 2345 Apaj  
2009-02-20 13:28:02 Szabó Istvan Marosvásárhely "Talpra magyar ha hiv a Haza !" VESSZEN TRIANON
2009-02-20 13:04:56 Pintér Lívia győr  
2009-02-20 12:36:34 Nagy Tímea Nyalka  
2009-02-20 12:15:40 Kovács Béla László Budapest  
2009-02-20 12:02:02 Cseh Gábor Marosvasarhely  
2009-02-20 11:35:21 Kovacs Ildiko Sepsiszentgyorgy  
2009-02-20 11:33:33 Géber József Győr-Ménfőcsanak  
2009-02-20 11:01:02 Miklos Agnes London, U. K.  
2009-02-20 10:59:32 Tóth Béla Pécs  
2009-02-20 10:58:06 Dr. Rumpf János Sopron  
2009-02-20 10:53:55 Horváth Balázs Győr Szebb jövőt!
2009-02-20 10:42:17 Baumgarten A. Csaba Berlin  
2009-02-20 10:16:51 Ferencz József Győr  
2009-02-20 10:15:01 Moréh Lajos Marosvásárhely  
2009-02-20 10:10:02 Bajko Rozalia Gzergzosyentmiklos  
2009-02-20 10:00:45 Pék József Balatonfüred  
2009-02-20 09:52:09 Bartl Györgyné Budapest Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában ...
2009-02-20 09:37:21 Váradi László Sárospatak  
2009-02-20 09:34:46 Jeszenszky Attila Marosvásárhely  
2009-02-20 09:25:21 Keglovich Ferencné Győr  
2009-02-20 09:19:46 Balint Katalin Szekelyudvarhely  
2009-02-20 09:14:29 Varga Krisztián Mosonmagyaróvár  
2009-02-20 08:56:31 Illés Adrienn Újkér "Bal sors akit régen tép,
2009-02-20 08:30:14 Mizser Lajos Cserépfalu Petőfi út 5  
2009-02-20 08:20:49 Mihalydeakpal Gabor sen. Budapest Nem eleg jora vagyni,a jot akarni kell, es nem eleg akarni, de tenni tenni kell.
2009-02-20 08:12:14 Paniti Judit Mária Páty ill. Marosvásárhely  
2009-02-20 07:53:56 Molnar Istvan Kanada B.C Surrey Remeny!!!!!!
2009-02-20 07:48:06 sanko Nagyvarad  
2009-02-20 07:28:53 Csapó István Göd  
2009-02-20 07:28:30 Kocsis Gábor István Sokorópátka  
2009-02-20 06:54:48 Baumgarten Alfred Karlskrona, Svédország  
2009-02-20 06:21:41 Szathmáry János Gyergyószentmiklós  
2009-02-20 05:20:19 kadar istvan szinervaralja  
2009-02-20 02:19:48 Paniti Gabor Marosvasarhely  
2009-02-19 23:06:00 Antal Péter Jászberény  
2009-02-19 22:51:28 Szondi Miklós Solt Az önrendelkezési jog minden népet megillet. A magyart is.
2009-02-19 22:30:21 Faragó Gábor Sepsiszentgyörgy A kölcsönös nyitottság és a folyamatos párbeszéd a békés jövő kulcsa.
2009-02-19 22:19:13 Varga Péter Oroszlány  
2009-02-19 22:17:17 Tóth Árpádné Tuzsér  
2009-02-19 22:02:22 Müller György Tárnok Szebb Jövőt!
2009-02-19 21:39:57 Királyhegyi Imre Sárospatak A több mint ezer éves jussunkat követeljük !
2009-02-19 21:13:35 dr Aracsi Józsefné Szigetvár  
2009-02-19 20:56:39 Csoltko A Maria Kolozsvar  
2009-02-19 20:48:00 Németi László Győr  
2009-02-19 20:38:29 Jenei Andrea Gödöllő  
2009-02-19 20:38:03 Bense István Györ  
2009-02-19 20:35:33 sebastyén balázs oroszlány  
2009-02-19 20:25:39 Fejér Lajos Budapest  
2009-02-19 20:25:30 Juhász Csaba Tiszavasvári Vesszen Trianon!!!Szebb jővőt akarunk!!!
2009-02-19 20:18:57 Török CSaba Oroszlány  
2009-02-19 20:18:03 Czaun Miklos Veszprem  
2009-02-19 20:10:42 Ilyésné Gyenes Mária Vác  
2009-02-19 20:06:28 Náznán Jenő Marosvásárhely  
2009-02-19 20:05:00 Náznán B. Olga Marosvásárhely  
2009-02-19 19:58:04 Isten segitsen!!! Norvegia,Hamar  
2009-02-19 19:54:31 Dr Pörneczi Erzsébet Szilsárkány  
2009-02-19 19:49:00 Figder Péter Pál Szilsárkány  
2009-02-19 19:46:47 Vidra Zoltán Bezenye Kitartás!!!
2009-02-19 19:27:51 Lukacs Irenke Szekelykeresztur Remeny!
2009-02-19 19:27:30 Kovács Gábor Ákos Nyíregyháza  
2009-02-19 19:16:42 Wágner Tbor Siklós Legyen úgy!!!!!!
2009-02-19 19:16:40 Lázár Antal Pomáz  
2009-02-19 19:14:31 Földényi Mariann Sárospatak  
2009-02-19 19:10:47 varga d istvan Szilagycseh  
2009-02-19 19:07:49 mozes sandor Marossarpatak Kitartas!!!!
2009-02-19 18:52:26 Botos Tolnai Sárika Nagykároly  
2009-02-19 18:49:18 Kissné Németh Zsuzsanna Mosonmagyaróvár Egységben az erő !
2009-02-19 18:39:45 Vass Vince Brasso  
2009-02-19 18:30:14 Turcsány Péter Pomáz  
2009-02-19 18:27:03 Grics Marica Győr  
2009-02-19 17:54:21 v. Horváth László Miskolc  
2009-02-19 17:47:17 Kovács Gábor Nyíregyháza  
2009-02-19 17:43:05 Szauerné Vonák Edina Pécel  
2009-02-19 17:38:34 Makra Ferenc Maroslele  
2009-02-19 17:21:21 Vass Laura Brassó Hajrá, Felvidék!!!
2009-02-19 17:18:33 Dr. Csorba Csaba Szolnok  
2009-02-19 17:06:12 Tamás Elek Lexi Székesfehérvár  
2009-02-19 17:02:48 Pruzsinszky Sándor Göd, Magyarország
2009-02-19 17:00:28 Katona Tibor Győr  
2009-02-19 16:56:00 Dr. Szilveszter László Marosvásárhely, Románia  
2009-02-19 16:08:59 Bolla Sándor Győr Hungaria [ Uhorsko ! ] Sacra, kanton-közigazgatással
2009-02-19 15:55:43 kovács lászló sopron  
2009-02-19 15:53:37 v. Rev. Oláh G. Károly Somerset, NJ USA  
2009-02-19 15:48:45 Egyed Tamás Budapest HÉ SZVATOPLUK! NEM MARADT NÁLAD VÉLETLENÜL VALAMI?????
2009-02-19 15:31:13 Grekovszky Tibor Várpalota  
2009-02-19 15:19:17 Péter Istvánné Ukk Szívemből támogatom!
2009-02-19 15:19:11 Kiss Sámson Endre Atlanta  
2009-02-19 15:17:42 Markó László Hódmezővásárhely  
2009-02-19 15:07:41 Szommer Gáborné Budapest  
2009-02-19 15:01:27 Pozman Tamás Románia, Tasnád  
2009-02-19 14:54:09 Kolumbán Attila Sződ  
2009-02-19 14:44:39 Kertesz Maria Marosvasarhely  
2009-02-19 14:40:43 Tankó Alice Bicske VESSZEN TRIANON!! KINCSES KOLOZZVÁR VISSZAVÁR!!
2009-02-19 14:33:47 Zábrádi Antal Győr  
2009-02-19 14:16:00 Világhy Józsefné GYŐR  
2009-02-19 14:00:38 Gőbl György Sopron  
2009-02-19 13:45:22 Paniti Gyöngyi Páty  
2009-02-19 13:36:40 Müller Mihály Győr inkább no comm!
2009-02-19 13:23:51 Kolbert Zsombor Budapest  
2009-02-19 13:16:41 Kiss Katalin Marosvásárhely  
2009-02-19 12:57:57 Kovacs Gyorgy Marosvasarhely  
2009-02-19 12:53:28 dr.Tóth Albert Tiszalúc  
2009-02-19 12:50:40 Joó Zoltán Hajdúszoboszló  
2009-02-19 12:31:51 György Gyöngyi Románia Zetelaka  
2009-02-19 12:21:32 Zátrok Ágnes Győr Köszönöm!
2009-02-19 12:11:49 Bokor Balázs Győr  
2009-02-19 11:59:11 Bardócz L. Csaba Vác  
2009-02-19 11:58:31 Iványi Sándor Debrecen Mindent vissza! NEM NEM SOHA! Győzzön a JObbik! Veszen Trianon!
2009-02-19 11:49:12 Szűcs Gergely Mohács  
2009-02-19 11:48:43 Vizi Márta Mezőkövesd  
2009-02-19 11:47:40 Szabó Bálint Gábor Komárom  
2009-02-19 11:46:33 Fugedi József Mezőkövesd  
2009-02-19 11:37:40 Kissné Lovász Éva Sárospatak  
2009-02-19 11:34:10 Szekendy Dezső Győr  
2009-02-19 11:33:14 Szakács István Csíkszereda  
2009-02-19 11:16:58 Szilágyi Mária Márta 9012 Győr  
2009-02-19 11:15:33 Fodor Gábor Belgium  
2009-02-19 11:14:39 Samarjai Enikő Nagyvárad  
2009-02-19 11:12:30 Regéczy-Nagy Enikő Budapest  
2009-02-19 11:05:33 Szakolczay Cecilia Belgium  
2009-02-19 11:02:41 Papp Józsefné Baja  
2009-02-19 10:52:35 Veress Tünde Csikszereda Sok sikert!!!
2009-02-19 10:46:43 Fleischmann Pálné Nagymaros  
2009-02-19 10:28:52 Burkus Beáta Győr Ha ÖSSZEFOGUNK minden lehetséges!
2009-02-19 10:22:49 Dr. v. Kállay Oszkár Brüsszel  
2009-02-19 10:08:36 Kuki Atilla Miskolc Áldás Békesség minden Mogyeri Testvéremnek!
2009-02-19 09:58:08 Majtényi László Győr Hiszünk Magyarország feltámadásában!
2009-02-19 09:38:46 Kolbert Tünde Borszék  
2009-02-19 09:30:58 Magyar Péter László Vajdácska Isten! áldd meg a MAGYART!
2009-02-19 09:26:44 Koller Péter Vác  
2009-02-19 09:00:48 Molnár Sándor Cserépfalu  
2009-02-19 08:53:44 Nagy Ferencné Gyömrő  
2009-02-19 08:52:52 Koller Éva Vác  
2009-02-19 08:32:47 Demeter Zsuzsa Csíkszereda  
2009-02-19 08:29:20 Molnar Reka Nagyvarad  
2009-02-19 08:24:02 Ujj Péter Sátoraljaújhely Támogatom! Sok sikert!
2009-02-19 08:18:01 Bodo Emő Marosvásárhely  
2009-02-19 08:15:11 Karsai Emoke Kolozsvar - romania  
2009-02-19 08:10:41 IMREH MARGIT NAGYKAROLY-ROMANIA  
2009-02-19 08:04:52 Horváth Márta Szombathely  
2009-02-19 07:40:50 Koller György Visegrád  
2009-02-19 07:38:09 Tósaki László Veresegyház  
2009-02-19 07:32:35 Molnár Tibor Tárnok Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza! (itt is aktuális gondolat)
2009-02-19 07:31:50 Szentpétery István Marosvásárhely  
2009-02-19 07:19:40 Molnár Ferencz Sepsiszentgyörgy  
2009-02-19 06:50:15 Horváth László Kolozsvár  
2009-02-19 06:13:08 Bedő Aranka Csíkszereda  
2009-02-19 06:04:34 Vaski Gábor Kanada Rakoczi hol vagy!
2009-02-19 06:03:16 Varró Andrea Marosvásárhely  
2009-02-19 06:01:23 Jáni Réka Sepsiszentgyörgy  
2009-02-19 05:43:46 Deák Alpár Felvinc  
2009-02-19 05:41:32 Kiss Endre József Sárospatak  
2009-02-19 02:40:11 Toth Zsuzsanna New York  
2009-02-19 00:23:53 Bánhegyi Zoltán Kanada  
2009-02-19 00:19:26 Petres Katalin Rugby, Egyesült Királyság  
2009-02-18 23:41:28 Benyovszky Győzőné Budapest  
2009-02-18 23:36:20 Puskás Zoltán Eger ...indultam Marosvásárhelyről...
2009-02-18 23:32:15 Görgényi Adél Budapest  
2009-02-18 23:14:28 György Illés Luik  
2009-02-18 23:03:47 Isa Schneider Aachen  
2009-02-18 23:00:05 Grezsa István dr. Hódmezővádárhely  
2009-02-18 22:44:05 Szilágyi Brigitta Szilágysámson  
2009-02-18 22:16:47 Kun-Szabó Andrea Budapest  
2009-02-18 22:12:42 Kántor Emese Marosvásárhely  
2009-02-18 22:03:43 Bozsoky Erika Kemence  
2009-02-18 21:58:01 Tamás Piroska Székesfehérvár  
2009-02-18 21:55:52 Bieliczky zsolt budapest  
2009-02-18 21:55:28 dr.Kiss Lajos Vác  
2009-02-18 21:48:35 Magyari Tünde Székelyudvarhely  
2009-02-18 21:41:55 Fekete Erzsebet Marosvásárhely  
2009-02-18 21:37:31 Dvorácsek Ágoston Nagyenyed  
2009-02-18 21:35:17 Puskas Izabella Marosvasarhely  
2009-02-18 21:28:29 Toth Gyorgy New York  
2009-02-18 21:14:16 Nagy Enikő Nagyvárad  
2009-02-18 21:11:49 Gödri Miklós Szabolcs Kálnok- Háromszék Üdvözlöm a Talamon családot Galántán ,együvé tartozunk, egy a vágyunk, egy az álmunk, egy a nyelvünk, őrizzük meg, mert más nem fogja ezt megtenni !
2009-02-18 21:11:40 Szakács Mátyási Tímea Marosvásárhely  
2009-02-18 21:10:18 Márton Csilla Marosvásárhely  
2009-02-18 21:02:39 Shearer Eniko Millsboro, DE  
2009-02-18 21:00:34 Puskás Attila Marosvásárhely  
2009-02-18 20:52:38 Pázmán Ildikó Gyál Veletek vagyunk
2009-02-18 20:48:53 Jenei Lálszó Csaba Szásznádas, Erdély "Egy Istenünk, egy édes hazánk,...Szent e föld nekünk"
2009-02-18 20:48:46 Sándor Terézia Zenta Igen, autonómiát az elszakitott részek magyarjainak!
2009-02-18 20:47:17 Kádár Ferenc Bajót Kossuth Lajos u. 74
2009-02-18 20:46:27 Szávuly Rozália Miskolc  
2009-02-18 20:44:27 Patek Botond Marosvasarhely  
2009-02-18 20:42:19 Szakacs Laura Marosvasarhely  
2009-02-18 20:39:29 Tischler Ferencné Szeged Hátha sikerül
2009-02-18 20:38:08 Daniel Rita Szentegyháza  
2009-02-18 20:35:26 bossányiné Medgyessy Éva Budapest  
2009-02-18 20:05:39 Merő Nándor Szendehely  
2009-02-18 20:02:02 Zongor Ágnes Ráckeresztúr  
2009-02-18 19:55:38 Megyedit Pécs Jobb és szebb jövőt!
2009-02-18 19:53:17 Keresztesné Várhelyi Ilona Debrecen "Az nem lehet, hogy ész, erő, s oly szent akarat
2009-02-18 19:53:08 Székely Emese Marosvásárhely  
2009-02-18 19:45:19 Donkóné Simon Judit Érd  
2009-02-18 19:42:51 Salló Szilárd Csíkszereda  
2009-02-18 19:39:22 nagy lajos Andenne/Belgium ecru : egy EU, "europe des communautés, régions unies" alapján !
2009-02-18 19:30:07 Nyulas Dorottya Marosvásárhely  
2009-02-18 19:30:06 Kilyén Ilka Marosvásárhely  
2009-02-18 19:29:46 Charlotte Pesl Bécs, Ausztria  
2009-02-18 19:21:22 Dr.B.Nagy Ottó Perwez,Belgium  
2009-02-18 19:21:18 Bucur Tünde Kolozsvár  
2009-02-18 19:20:07 Magyari Sára Temesvár  
2009-02-18 19:17:54 Főglein Erzsébet dr. Szekszárd  
2009-02-18 19:08:30 Támpa László Illyefalva de azért azt se felejtsük el, hogy hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe!
2009-02-18 19:06:45 Hitre Agnes Matty  
2009-02-18 19:03:23 Ferenczi Eszter Sepsiszentgyörgy  
2009-02-18 19:00:30 Molnar Izolda Nagyszalonta  
2009-02-18 18:59:19 Dr. Hegedűs Dezső Budapest  
2009-02-18 18:57:23 Geréb Katalin Székelyudvarhely  
2009-02-18 18:53:00 Biró Ágota Marosszentgyörgy Hajrá!!!!
2009-02-18 18:42:43 Pocsveiler Ilona Szilágysomlyó  
2009-02-18 18:35:36 Kocsis Tünde Marosvásárhely  
2009-02-18 18:29:44 Jakab Éva Gyulakuta Szívből kívánom, hogy a kezdeményeyés sikeres legyen!
2009-02-18 18:28:07 Zábó Géza Tamás Siklós Remélem, egyre többen értenek velünk egyet!
2009-02-18 18:16:35 Derzsi Eszter Sz;kelyudvarhely  
2009-02-18 18:10:32 Kádár Kincső Kolozsvár  
2009-02-18 18:09:11 Molnár Márta Noémi Marosszentgyörgy  
2009-02-18 18:05:54 Kovács Eszter Nagyvárad  
2009-02-18 18:04:29 Pék István Nagyvárad  
2009-02-18 18:01:48 Vass Levente Kolozsvár  
2009-02-18 18:01:32 Pék Kamilla Nagyvárad  
2009-02-18 18:00:40 Kadar Csaba Nyaradszereda  
2009-02-18 17:58:04 Kadar Katalin Imola Nyaradszereda Teljes tamogatasom!Hajra Felvidek!
2009-02-18 17:45:47 Hasznosi Tamás Budapest  
2009-02-18 17:39:31 Kiss Hajnalka Börvely  
2009-02-18 17:36:30 Aczel Aniko Zabola  
2009-02-18 17:34:55 Barabási Enikő Marosszentgyörgy hátha sikerül!
2009-02-18 16:44:09 Izsák Imre Brassó  
2009-02-18 16:27:35 Ciorba Gabriel Érsemjén  
2009-02-18 16:26:23 Gyorgydeak Eva Kolozsvar  
2009-02-18 16:26:23 Voloncs Melinda Kézdivásárhely  
2009-02-18 16:16:18 Fazakas Emese Kolozsvár  
2009-02-18 16:13:20 Mátéfi-Tempfli Mária Belgium  
2009-02-18 15:55:20 Szabadi Márta Marosvásárhely  
2009-02-18 13:44:28 Syombath István Marosvásárhely(Tg-Mures)  
2009-02-18 13:00:06 Sorbán Ildikó Szatmárnémeti  
2009-02-18 11:40:44 Gólián Sándor Budapest  
2009-02-18 11:38:31 dr. Rosta Lászlóné Budajenő hiszek a magyarság belső erejében, és a szeretetben
2009-02-18 11:21:51 Szabó Károly Szatmárnémeti  
2009-02-18 11:19:54 Vanderlik Tamás Vác  
2009-02-18 11:18:41 Dézsi Katalin Budapest  
2009-02-18 11:09:44 Molnár-Veress Pál Stockholm  
2009-02-18 10:46:59 Pinkert György Budapest  
2009-02-18 10:12:21 Kundráth Orsolya Budapest  
2009-02-18 09:53:26 Tóth Károly Antal Göteborg, Svédország  
2009-02-18 09:42:45 Bruckner Zoltán Lerum, Svédország Magyarságunkat a határok nem határolhatják
2009-02-18 09:31:49 Merő Réka Szendehely  
2009-02-18 09:03:33 Nadler G Gábor Miskolc  
2009-02-18 08:50:24 Kovács Anikó Miskolc  
2009-02-18 08:31:10 dr. Morvay Anna Diósd  
2009-02-18 08:29:59 Tüskevári Erika Budapest  
2009-02-18 07:52:21 Berczeli Béla Vác Hiszek egy Isteni örök igazságban,
2009-02-18 07:05:30 Orosz Péter Sárszentlőrinc Isten áldása kísérje az autonómia ügyét!
2009-02-18 05:50:32 Ördög István Siófok szüleimet Losoncról a csehek 1947-ben kitelepítették
2009-02-18 05:13:26 Szily Árpád Mosonmagyaróvár  
2009-02-18 01:25:43 Forgách Emőke Budapest  
2009-02-18 01:13:44 Erdei Norbert Budapest Hajrá Felvidék!
2009-02-17 23:55:44 Kovari-Krecsmary Szilvia New York  
2009-02-17 22:22:35 Dr. Sipos Lajos Sződliget  
2009-02-17 22:10:23 Dr. Sipos Lajosné Sződliget  
2009-02-17 22:00:43 Hermányos Mária Csömör A haza minden elôtt
2009-02-17 21:19:13 Borsos Miklós Zalaegerszeg  
2009-02-17 21:08:58 Kolozsvári Tamás Budapest  
2009-02-17 20:48:44 dr. Zábó András Budapest Nem az a szülőföld, ahonnan elmész, hanem ahova visszamész.
2009-02-17 19:59:09 Deák Erzsébet Budapest  
2009-02-17 18:13:15 Barabás györgy Karancsalja  
2009-02-17 18:02:43 Pethő László Árpád Veszprém Az önrendelkezéshez való jog,egyetemes emberi jog. Ezért nem tagadhatja meg ezt sem kormány, sem elnök,sem holmi szloták...
2009-02-17 17:58:58 Arendas Monika Budapest  
2009-02-17 14:31:38 Oláh János Dunaújváros  
2009-02-17 14:06:14 Simonyi Norbert Vác  
2009-02-17 14:04:57 Juhász Györgyné Budapest  
2009-02-17 12:53:53 Bazsó Attila Vasvár Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában: Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában.
2009-02-17 11:56:43 Péterfia Mária Pomáz  
2009-02-17 11:56:01 Cságoly Péterfia Béla Pomáz  
2009-02-17 11:43:40 Fehér Anett Budapest Vesszen Trianon !!!!!
2009-02-17 11:40:36 Keszthelyi Ágnes Budapest Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában: Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában.
2009-02-17 11:10:11 Ványi Éva Vác  
2009-02-17 10:05:38 Csukás Ferenc Totkomlos  
2009-02-17 09:58:45 Lánci Levente Budapest  
2009-02-17 09:26:28 Millin Tamás Sződliget Egy népet nem a testi hasonlóság, hanem a közös múlt, a hasonló gond, az egy haza levegője egyesít s választ el egy más múltú és más jelenű néptől.
2009-02-17 09:11:11 Fazekas Gusztáv Budapest Adjon az Isten szebb jövőt!
2009-02-17 08:02:14 Gagna György Nyíregyháza  
2009-02-17 07:43:26 Kővári-Krecsmáry Sándor Győr  
2009-02-16 22:07:55 Dimény Gábor Béla Budaörs  
2009-02-16 22:04:11 Lugosiné Bedő Mária Budapest  
2009-02-16 21:25:39 Berkiné Hanzlik Mária Sződliget  
2009-02-16 21:10:48 Székely Sándor Vác "Minden Magyar felelős minden Magyarért,bárhol is él a világon !"
2009-02-16 20:46:44 Csermàk Orsolya Gyor  
2009-02-16 20:44:28 Deritei Dávid Türe, Kalotaszeg  
2009-02-16 20:36:18 Rózsa Ferenc Vác  
2009-02-16 20:25:51 Ványi Lászlóné Vác A hegyen, a völgyön, a folyón át megyünk. Messze még a nagy cél, hogy újra együtt legyünk?
2009-02-16 20:08:24 Diós László Sepsiszentgyörgy - Székelyföld  
2009-02-16 19:30:04 bosnyak mihályne pécs  
2009-02-16 19:11:08 Kovács Gábor Tiszavasvári Veletek vagyok!!!
2009-02-16 18:29:52 drVitális Réka Budapest  
2009-02-16 18:25:58 Illés Henriett VÁC  
2009-02-16 17:45:36 Kunu M,Ildikó Budapest Ez a föld,melyen annyiszor Apáid vére folyt:Ez melyhez minden szent nevet Egy ezredév
2009-02-16 17:42:46 Kertész Erzsébet Győr Egy az Isten, egy a nemzet!!
2009-02-16 17:28:51 Erdész Mónika Budapest  
2009-02-16 15:40:28 faludy maria budapest  
2009-02-16 15:31:46 Bencsik Ferencné Budapest Szebb Jövőt!!!
2009-02-16 15:21:01 Lelkes Viktória Pozsony  
2009-02-16 15:05:09 Némethi Zoltán Budapest  
2009-02-16 14:32:19 TOTH LASZLO fuzesabony  
2009-02-16 12:54:43 Horváth-Boa Norbert Budapest További sok sikert!
2009-02-16 12:38:37 Koscsó László Balatonalmádi Ébredj Magyar!
2009-02-16 12:26:43 Horváth Zsuzsánna Százhalombatta  
2009-02-16 12:08:09 Osztényi Attila Ekecs  
2009-02-16 11:43:20 Apáti Péter Győr  
2009-02-16 10:56:30 Mádi Norbert Budapest Hajrá Magyarok, Ébredni kell !!!
2009-02-16 10:53:38 Nagy Csaba Budapest Nagy Magyar Királyságot Vissza!!!!!!!
2009-02-16 10:37:53 Varga Ágota Vác  
2009-02-16 10:30:29 dr. Szekeres Sándor Monor Minden népnek joga van az önrendelkezéshez, a szlovákok mellett a magyaroknak is.
2009-02-16 09:59:33 Antalka Attila Hajdúsámson-Martinka  
2009-02-16 08:50:09 Nagyváradi Anna Kaposvár  
2009-02-16 08:26:27 Szép Istvánné Vác  
2009-02-16 08:21:04 Hoór Zoltán Budapest  
2009-02-16 08:10:57 Forgó Tamás Pál Csongrád  
2009-02-16 08:04:37 Varga Elemér Csernáton  
2009-02-16 02:47:15 Lavati András Imrehegy  
2009-02-15 22:22:20 dr Szőcs Gabriella Budapest  
2009-02-15 21:19:21 Preidl Zsuzsanna Budapest  
2009-02-15 21:14:36 Harsányi István Hajdúszoboszló  
2009-02-15 20:53:35 Beredity Lajos Bácskossuthfalva  
2009-02-15 20:11:57 Ezüstszegi Ferenc Ágostonné Békéscsaba Pusztuljon Trianon!
2009-02-15 20:06:45 Sántha Kriszta Hanna Sepsiszentgyörgy - Székelyföld "Most kell odaállni, most, amíg még lehet és átkozott, kiben már nincs hazaszeretet!" Szebb jövőt!
2009-02-15 20:05:03 Sántha Kriszta Hanna Sepsiszentgyörgy - Székelyföld "Most kell odaállni, most, amíg még lehet és átkozott, kiben már nincs hazaszeretet!" Szebb jövőt!
2009-02-15 19:50:27 Józsa Mária Győr  
2009-02-15 19:29:31 Bogár Mónika Ádánd Mi egy vérből valók vagyunk!!!!
2009-02-15 19:28:48 dr.Pápai Erzsébet Csorna  
2009-02-15 19:27:17 Szász Tibor Gönyű Az üggyel egyetértek, jogos a követelés.
2009-02-15 19:23:27 Székely Eliza Budapest Egyszerre dobban a magyar szív !
2009-02-15 19:20:52 Dr. Pákh Sándor Budapest  
2009-02-15 19:11:39 Kenéz Zsuzsa Budapest  
2009-02-15 18:58:07 Csirszka Konrád Győr-Ménfőcsanak  
2009-02-15 18:27:00 Illés Ferencné VÁC  
2009-02-15 17:48:33 Rácz Éva Debrecen ISTEN-ISTEN
2009-02-15 17:36:05 AUTH BÉLÁNÉ Vác  
2009-02-15 17:30:12 Sándor Gábor Győr " Isten álld meg a magyart !"
2009-02-15 17:13:54 Sándor Gáborné Győr "Magyar szóval, magyar dallal - előre !"
2009-02-15 16:58:20 Balogh Zoltán Budapest Bizalmam az ősi erényben
2009-02-15 16:41:24 Angyal Anikó Badacsony  
2009-02-15 16:22:32 Janecskó Jánosné Csabacsűd  
2009-02-15 16:11:27 Horváth Erika Petőháza  
2009-02-15 16:11:08 Aranyi Hajnalka Cegléd  
2009-02-15 16:09:35 dr. György István Budapest  
2009-02-15 16:09:31 Csarnogurszkyné Gabi Győr örömmel
2009-02-15 15:48:43 papp Erika Budapest  
2009-02-15 15:12:13 Hamar László Budapest Remélem sikerül.......
2009-02-15 14:56:41 Belányi Róbert Budapest  
2009-02-15 14:50:38 Szalkai Péter Budapest  
2009-02-15 14:07:45 Zsichla György Budapest Hajrá magyarok!!!!!!!!!!!!!
2009-02-15 13:39:47 Bódor Attila budapest  
2009-02-15 13:38:32 Horváth Marcell Győr  
2009-02-15 13:24:56 Bogos Tünde Mohács Lesz , lesz , lesz csak azért is lesz!!
2009-02-15 13:21:39 Ferenczy Erika Budapest  
2009-02-15 12:37:26 Világhy József GYŐR  
2009-02-15 12:12:16 Fehér Imre Győr "Isten, álld meg a magyart!"
2009-02-15 12:07:27 Fehérné Markó Kamilla Győr "Hiszek Magyarország feltámadásában!"
2009-02-15 12:03:38 Radas Árpád Budapest  
2009-02-15 11:27:15 Bognár Péter Kapuvár  
2009-02-15 11:15:54 Fejes Zsuzsa budapest  
2009-02-15 10:45:35 Gergelyi Krisztina Budapest Szebb Jövőt!
2009-02-15 10:07:57 Ferencz András Budapest  
2009-02-15 09:18:59 Szabó Sándor Debrecen  
2009-02-15 08:32:11 Füredi Kornél Mosonmagyaróvár  
2009-02-15 05:05:05 Barna Imre Kazincbarcika  
2009-02-15 03:56:10 Görgényi Ákos Miskolc  
2009-02-15 00:11:58 Skultéti László Székesfehérvár "A jóslat beteljesül, Minden újra egyesül!"A trianoni diktátum SEM tarthat örökké!Szebb Jövőt!
2009-02-14 23:28:47 Füzi György Budapest  
2009-02-14 23:19:04 Andorkó Piroska Budapest  
2009-02-14 21:45:11 Polczerné Móricz Nikoletta Győr  
2009-02-14 21:41:22 Ágoston László Nyíregyháza Mindent vissza!
2009-02-14 21:37:09 Verestóy Hajnalka Budapest  
2009-02-14 21:34:39 Győr Zsolt Budapest  
2009-02-14 21:20:49 Dul Árvácska Budapest  
2009-02-14 21:19:27 blenesimaria oroshaza  
2009-02-14 21:02:04 Huber Zsuzsa Budapest  
2009-02-14 20:59:15 Kárpáti József Budapest Ideje a dolgoknak helyükre kerülniük...
2009-02-14 20:58:23 Ármánkó Dávid Siófok  
2009-02-14 20:55:42 Balogh Sándor Budapest Remélem sikeres lesz.
2009-02-14 20:50:06 Turóczyné Brindza Emerencia Nyíregyháza  
2009-02-14 20:48:58 Turóczy Bence Bertalan Nyíregyháza  
2009-02-14 20:47:57 Turóczy Ferenc Nyíregyháza A Felvidék a Nemzetünk része!!
2009-02-14 20:36:22 Kesserű Anna Budapest  
2009-02-14 20:34:39 dr.Kunszt György Budapest  
2009-02-14 20:31:17 Barthalos krisztina Budapest  
2009-02-14 20:14:37 Bakonyi Márton Budapest  
2009-02-14 20:00:53 frund lászló budapest  
2009-02-14 19:46:40 Hidegkuti Klarissza Bp.  
2009-02-14 19:44:32 Bogdándy György Siófok  
2009-02-14 19:32:31 Osváth Tamás Budapest  
2009-02-14 18:56:34 Kiss Dorina Tiszadada Szebb Jövőt!
2009-02-14 18:31:49 Hegyesi Csaba Csömör  
2009-02-14 18:30:29 Gyergyói Róbert Budapest  
2009-02-14 18:22:31 Palancsa Gábor Pécs  
2009-02-14 17:54:15 Vigyázó István Budapest, VII.,  
2009-02-14 17:28:26 csonka viktória gyöngyös  
2009-02-14 17:22:57 Balogh Noémi Tápióbicske  
2009-02-14 16:51:54 Schild Károly Budapest  
2009-02-14 16:51:52 Szanyi Viktor Budapest  
2009-02-14 16:45:17 Gáti Imre Budapest  
2009-02-14 16:37:47 Labancz Imre Nyíregyháza Lesz igazság a földön a Magyarnak is!
2009-02-14 16:03:24 Móger Ferenc Budapest  
2009-02-14 15:42:13 Farkas Noémi Budapest  
2009-02-14 15:35:08 Török Krisztián Kecskemét  
2009-02-14 15:31:46 Somogyi Dávid Eger Egységben az erő
2009-02-14 15:26:36 menus gábor Százhalombatta  
2009-02-14 15:24:22 Kapitány Bernát Budapest  
2009-02-14 14:45:17 Horváth Antal Budapest Komáromi és Párkányi rokonsággal, valamint Ipolysági hősi halottakkal. Trianon gyalázata, hogy a szülőföldjén, őshonos népeknek, jogot köll kuncsorogniuk. Az összes mocskos bolsevikot el köll kergetni!
2009-02-14 14:40:57 Csender Tamás Budapest  
2009-02-14 14:29:18 Horváth István Zsigmond Hajdúszoboszló  
2009-02-14 13:37:31 Firisz Sándor Budapest  
2009-02-14 13:37:14 Nagy József Gyömrő  
2009-02-14 13:37:04 Prónay Balázsfalvi Attila Nándor Budapest 18. kerület  
2009-02-14 13:28:30 Rozovics Éva Budapest  
2009-02-14 13:26:57 Bana Krisztina Budapest  
2009-02-14 13:18:05 Hajdu Péter Budapest Kitartás!
2009-02-14 13:13:36 vedrrédi péter oroszlány  
2009-02-14 13:06:16 K.R SZ.U  
2009-02-14 12:41:45 Potyók Béla Debrecen  
2009-02-14 12:37:55 Rózsa Péter Budapest  
2009-02-14 12:35:53 Potyók Béláné Debrecen  
2009-02-14 12:32:48 Site Map VRrKeqRcHV  
2009-02-14 12:32:39 Virag Zsuzsanna Kolozsvar  
2009-02-14 12:23:41 Szilágyi Szabolcs Csernáton mindenki dönthessen a saját sorsáról...
2009-02-14 11:44:00 Ágoston Zoltán Nyíregyháza "Amiről nem mondunk le, az mindig amiénk marad"
2009-02-14 11:31:57 Párdy Györgyné Budapest  
2009-02-14 11:15:10 Geyer Anikó Budapest  
2009-02-14 11:09:17 Aradi Zsolt Győr  
2009-02-14 10:43:32 Bódor Katalin Rita Budapest  
2009-02-14 10:41:59 Vári András Attila Dunavarsány  
2009-02-14 10:41:18 Keszthelyi Zsuzsanna Dunavarsány  
2009-02-14 10:40:06 horvath tibor csepel  
2009-02-14 10:37:29 Kovács Zoltán Nyíregyháza A Kárpát medence népei a Szent Korona alattvalói. Ne csak a tótok vegyék tudomásul . . .
2009-02-14 10:35:36 Ágoston Zsófia Debrecen Ők hozzánk tartoznak.
2009-02-14 10:34:53 Ágoston Krisztina Debrecen Magyarként élhessenek a Kárpát-medencében.
2009-02-14 10:33:30 Ágoston Tiborné Debrecen Véren szerzett örökségünk, el a kezekkel!
2009-02-14 10:32:33 Ágoston Tibor Dániel Debrecen Nem mondhatunk le róla soha!
2009-02-14 10:31:17 Ágoston Tibor Debrecen Utolsó csepp véremig küzdeni fogok érte!
2009-02-14 10:16:42 Bartalus Anett Budpest  
2009-02-14 09:59:19 Dudog László Budapest  
2009-02-14 09:48:06 Mezei Gábor Budapest  
2009-02-14 09:13:44 Bolya Gergely János Debrecen  
2009-02-14 07:58:41 Varga László Siófok  
2009-02-14 06:37:15 Dr. Sztankó Éva Nyíregyháza "egy vérből valók vagyunk"
2009-02-14 00:49:19 Sivák Anita Debrecen  
2009-02-14 00:45:42 Katonka Barna Debrecen Kitartás!
2009-02-13 23:13:08 dr. Sárospataki Miklós Budapest  
2009-02-13 22:50:03 Géber Andrea Győr A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak. Adjon az Isten Szebb Jövőt!
2009-02-13 22:17:17 Fejér Mária  
2009-02-13 21:25:00 Gyulavári Katalin Csabdi  
2009-02-13 20:39:53 Naszvadi Mihály Nagytarcsa  
2009-02-13 20:06:41 dr Csobán Katalin Hajdúszoboszló  
2009-02-13 20:03:36 Szakacs Istvan Kezdivasarhely Az egyik országos román újság, a Romania Libera oldalán..http://www.romanialibera.com/voxpopuli/voxpopuli.php?n=crt
2009-02-13 19:18:37 Hajdu Bálint Bodrogkisfalud  
2009-02-13 18:39:49 Mikó Balázs Budapest  
2009-02-13 17:40:48 Csordás Gábor Sárospatak  
2009-02-13 17:27:20 Nagy Ákos Hajdúszoboszló  
2009-02-13 15:20:38 Ádám Tamás Mezőnyárád  
2009-02-13 14:32:34 szabó miklós komárom  
2009-02-13 13:57:04 Fehér Zsófia Farmos  
2009-02-13 13:42:58 Kiss Krisztián Pomáz  
2009-02-13 12:23:08 Bodnár Andrea Salgótarján  
2009-02-13 11:59:53 Pozbai György Miskolc  
2009-02-13 11:09:07 Halmos Kristóf Budapest  
2009-02-13 10:33:33 Auth Béla Vác  
2009-02-13 10:18:20 Kovács Éva Jásztelek  
2009-02-13 10:08:51 Szabóné Laczi Sarolta Vác  
2009-02-13 09:56:39 Mundi Zoltán Vác  
2009-02-13 09:55:40 Mundi Ildikó Vác  
2009-02-13 09:37:08 Iván Zoltán Vámosújfalu A barátaim szabadságáért!
2009-02-13 07:32:28 Ulicska József Inárcs  
2009-02-13 07:26:38 LUKÁCS ISTVÁN Dunaújváros  
2009-02-13 03:59:30 Goda Péter Újtikos Ébredj Magyar !Szebb jövőt.
2009-02-13 02:28:51 Gergely Hajnalka Balatonfüred Joga van minden magyarnak a saját anyanyelvéhez!
2009-02-12 23:19:21 Szegő Tamás Budapest  
2009-02-12 22:42:47 IOLeonard Croatia  
2009-02-12 21:42:22 Kósa Ferenc Jászdózsa  
2009-02-12 21:21:57 Tánczos Tibor Dunaújváros Adjon az Isten szebb jövőt!
2009-02-12 21:19:59 Baumgartner Tünde Pécs  
2009-02-12 21:09:01 Szilvási Zsuzsanna Vác  
2009-02-12 21:07:40 Szilvási Menyhértné Vác  
2009-02-12 20:20:55 charles Sucsan Longueuil,QC.  
2009-02-12 19:58:05 Nagyné Zselyke Nyíregyháza Mert a hit az erő,mertaki hisz ,győzött
2009-02-12 19:34:08 Balog Barna Budapest  
2009-02-12 19:32:00 Bagdán László Mindszent  
2009-02-12 19:28:36 Dombóvári Tímea Vác "Hontalan vagyok mert hirdetem, hogy testvér minden ember s hogy egymásra kell, leljen végre egyszer mindenki, aki jót akar."
2009-02-12 19:09:13 Balogh József Tibor Sződliget  
2009-02-12 19:04:47 Dombóvári Zoltánné Vác  
2009-02-12 17:19:52 Staszny-Havas Enikő Tihany  
2009-02-12 17:19:09 Staszny Ádám Tihany  
2009-02-12 17:12:50 Zagyvai Dániel Romhány  
2009-02-12 17:09:16 Róth Ádám Péter Fehérvárcsurgó  
2009-02-12 15:53:52 Kalla Béla Jászberény  
2009-02-12 15:51:56 Papp Sándor Budapest  
2009-02-12 15:45:47 Panczel Peterne Budapest  
2009-02-12 15:37:06 Barócsi Norbert Tiszalök  
2009-02-12 15:09:24 Földházi László Sárospatak  
2009-02-12 14:59:29 Balla Orsolya Balassagyarmat  
2009-02-12 14:59:04 Sz. Mariann Balassagyarmat  
2009-02-12 14:21:15 Nagy Lilla London (Jaszbereny)  
2009-02-12 14:15:54 Hubicsák Zoltán Ramocsaháza  
2009-02-12 14:06:40 Horgos Adrienn Bag  
2009-02-12 14:00:51 Kálmán Gergely Verőce  
2009-02-12 13:59:07 Szabó István Zsolt Vác  
2009-02-12 13:15:52 domokos tibor Dunaújváros  
2009-02-12 12:37:52 Illés Ferenc Vác  
2009-02-12 12:08:10 Katona Noémi Budapest  
2009-02-12 11:34:09 Görgényi Gábor Szatymaz Magyar és tót, éljen együtt békességben a Szent Korona alatt
2009-02-12 11:19:10 Lojda Csaba Zseliz  
2009-02-12 10:54:09 Szabóné Kerekes Julianna Abádszalók  
2009-02-12 10:48:10 Molnár Julianna Hajdúszoboszló  
2009-02-12 09:41:34 Madaras Hajnal Budapest  
2009-02-12 09:16:16 Kelemen József Hajdúszoboszló  
2009-02-12 08:58:53 Kurmai István Miskolc  
2009-02-12 08:34:50 Sztranyák Ilona Dunaújváros  
2009-02-12 08:29:33 Varsányi Zoltán Budapesr Legyen úgy, mint régen volt!
2009-02-12 07:06:56 Barna Lajosné Ócsa  
2009-02-12 01:55:22 Robert Karoly Gyorgy Pomaz  
2009-02-12 00:32:18 Dr. Nagy Péter Budapest "Minden magyar felelős minden magyarért"!
2009-02-11 23:47:58 Kulcsár László Kunszentmiklós Amennyit mi adtunk nekik jogot, annyit kérünk csak.
2009-02-11 21:45:45 Laczkószkyné Nyíregyháza Velünk az Isten!
2009-02-11 21:42:55 Lné Tóth Angéla Nyíregyháza Új idők szelei jönnek.
2009-02-11 21:39:23 Nagy Tibor Gyuláné Bicske  
2009-02-11 21:14:44 Horváth Renáta Bogát  
2009-02-11 21:13:11 Berczik Ágnes Kisrozvágy  
2009-02-11 21:09:21 Horváth Zoltán Gyömrő  
2009-02-11 21:08:21 Petraskó Tamás Kisrozvágy  
2009-02-11 20:54:38 Dr.Tóth Imréné Hajdúszoboszló A Szent Korona országa örök,és a Jóisten nekünk adta,őrizzük!
2009-02-11 20:48:07 Erki Józsefné Gyöngyöspata  
2009-02-11 20:46:08 Tamás József Tiszadada Áldjon vagy Verjen Sors Keze! Itt Éled! Halnod Kell!!! Szebb Jövőt Magyarország!!!
2009-02-11 20:38:57 Székely Lehel Csíkszereda  
2009-02-11 20:35:45 Soltész Bernadett Aszaló  
2009-02-11 20:27:43 Szórád Iréne B.pest Jó lenne ha végre politikusaink is tennének komoly lépést e témában!!!!!!
2009-02-11 19:54:53 Szőcsényi Csaba Dunaújváros Szlovákia=meseország, ami nem létezik.Nekem Felvidék!
2009-02-11 19:52:43 kucsera Zsuzsanna Budapest, 1188 Vasút u. 31/A  
2009-02-11 19:35:37 Sipos Péter Dunaszerdahely  
2009-02-11 19:35:31 Pregitzer György Perbál  
2009-02-11 18:56:26 Pázmánné Kádár Edit Gyál Velünk az Isten
2009-02-11 18:53:56 ifj.Pázmán Péter Gyál Velünk az Isten
2009-02-11 18:49:43 Som Edit Nyíregyháza  
2009-02-11 18:38:32 Pázmán Péterné Gyál  
2009-02-11 18:24:53 Pázmán Péter  
2009-02-11 18:13:09 nagy zoltanné Dunaújváros  
2009-02-11 18:09:42 Ördög Arnold Komárom Talpra Magyar!
2009-02-11 18:08:37 Botz Domonkos Budapest  
2009-02-11 18:05:05 Pályi György Budapest  
2009-02-11 18:02:29 Tóth Gyuláné Szeghalom  
2009-02-11 17:57:47 Bodor Miklós László Ipolydamásd  
2009-02-11 17:19:23 Nagy Sándor Kazincbarcika  
2009-02-11 16:14:06 Mészáros Péter budapest  
2009-02-11 16:07:09 Dr. Molnár Dániel Budapest "A jóslat beteljesül. Minden újra egyesül. "
2009-02-11 15:34:00 Kérész Sándor Pál Vecsés  
2009-02-11 15:17:31 Bakosné Németh Magdolna Győr 9024  
2009-02-11 15:09:20 Benke László Budapest  
2009-02-11 15:08:19 Sarlós György Újhartyán  
2009-02-11 15:07:16 Karsay Péter Oberalm Vesszen Trianon!
2009-02-11 14:59:22 Sindely Ákos Zsolt Bicske A haza mindenek elött
2009-02-11 14:28:07 Ódor Viktória Székesfehérvár  
2009-02-11 13:40:56 Vayer Gábor Győr  
2009-02-11 13:33:48 Juhász Gábor Budapest "Mert a hit az erő! Mert aki hisz, győzőtt"
2009-02-11 13:29:14 bfdsajp FVgmslvkYhqfGNQWn  
2009-02-11 13:28:21 Bánkuti Boglárka Budaörs  
2009-02-11 13:18:24 Szarvas Gergő Bp  
2009-02-11 13:15:38 Kató László Budapest HAJRÁ! 10Milláig ne álljunk le! :)
2009-02-11 12:40:23 Szelle Beáta Dunaszerdahely  
2009-02-11 12:15:05 Dr. Pintér Alexandra Vecsés  
2009-02-11 12:02:55 Pintérné Reubl Terézia Vecsés  
2009-02-11 11:44:26 Tar Sándor Budapest  
2009-02-11 11:37:30 Miskovicz Katinka Pécs  
2009-02-11 11:36:37 Miskovicz Mihály Ordacsehi  
2009-02-11 11:35:37 Miskovicz Mihályné Budapest  
2009-02-11 11:28:20 Pozsár Brigitta Budapest  
2009-02-11 11:17:15 Barthel Imréné Vecsés  
2009-02-11 11:14:32 Süslecz Krisztina Hévíz  
2009-02-11 10:50:50 Horog László Dunaújváros Viselkedéséről ismerszik meg a Magyar!
2009-02-11 10:05:07 Kustos László Almásfüzitő  
2009-02-11 09:52:11 Pásztor Péter Mezőkeresztes  
2009-02-11 09:37:22 Erdődiné Molnár Zsófia Bükkszentkereszt  
2009-02-11 08:44:24 Szász András Kolozsvár  
2009-02-11 08:29:28 Balogh Szilvia Szigetszentmiklós  
2009-02-11 08:22:26 Kurucz Ádám Miskolc  
2009-02-11 07:56:16 Szabó Dezső Miskolc  
2009-02-11 07:33:29 Dr. Galsa Péter Bicske  
2009-02-11 07:07:42 Antal Ilona Bükkábrány  
2009-02-11 04:47:34 báró milványi Cseszneky László Bécs  
2009-02-11 00:52:44 Krakkó Endre Eger Igen! Önrendelkezést!
2009-02-10 23:17:12 Bota Flóra Tímea Kétegyháza  
2009-02-10 23:13:48 Szabó Eszter Budapest Támogatom a szlovákiai magyarokat!
2009-02-10 22:53:39 Andrási Gyuláné Mezőcsát Veletek vagyunk magyar testvéreink!!!
2009-02-10 22:34:30 Csiszér Albert Mezőpanit  
2009-02-10 22:25:02 Leczó Krisztina Legyesbénye  
2009-02-10 21:43:22 Csörgő Józsefné Miskolc  
2009-02-10 21:26:59 Sikó László Mezopanit Hajrá Magyarok
2009-02-10 21:11:24 Fábián Balázs Tatabánya VESSZEN trianon
2009-02-10 20:56:36 Tóth Ágnes Csabdi  
2009-02-10 20:16:36 Salamonné Blénesi Irma Békéscsaba  
2009-02-10 20:05:15 Keresztesi Zoltánné Felcsút  
2009-02-10 20:02:08 Vekerdi Attila Vaja szebb jövőt!!!
2009-02-10 19:57:40 Bakó László Budapest Mindent VISSZA!!!
2009-02-10 19:44:20 Tóth-Kurucz Gabriella Komárom  
2009-02-10 19:34:31 Hevele Antal Boldva  
2009-02-10 19:31:54 Szabó Bernadett Bécs  
2009-02-10 19:31:34 Dobrainé Podráczki Veronika Kazincbarcika  
2009-02-10 19:20:50 Magyar Balázs Felcsút Melletettek vagyunk, nem adjuk fel!!!!
2009-02-10 19:02:26 Fulop Eniko Kolozsvar Mindenkinek joga van szabadon elni
2009-02-10 18:22:29 Ferenczik Mihályné Vértesboglár  
2009-02-10 18:20:08 Z. Rékasi Géza Szigetszentmiklós  
2009-02-10 18:12:38 Bódi Tamás Tiszalúc  
2009-02-10 18:10:30 Toldi Hajnalka Perkáta  
2009-02-10 17:39:06 Tóth Béla Bicske  
2009-02-10 17:38:12 Kispál Kinga Bicske  
2009-02-10 17:36:50 Lipovics András Bicske  
2009-02-10 17:06:56 Riczu Lajos Mályi Ébredj Magyar!!!
2009-02-10 17:01:04 Horvath Tamás Budapest  
2009-02-10 16:01:36 Borbély István Hajdúnánás  
2009-02-10 15:55:06 Fazakas Attila Székesfehérvár ELÉG VOLT!
2009-02-10 15:53:54 Nagy Tibor Gyula Bicske Hajrá Magyarok, nehagyjátok magatokat, le a bregyókkal!!!!
2009-02-10 14:51:25 Kelemen Adrienn BAZ Mezőcsát  
2009-02-10 14:42:55 Liszkai Károly Miskolc  
2009-02-10 14:37:48 Kiss Bettina Bicske  
2009-02-10 14:10:57 Tasnádi Tamás Miskolc Volt tatár, volt török, trianon sem örök!!!!!!! Szebb Magyar Jövőt!
2009-02-10 14:02:05 Takács László József Miskolc  
2009-02-10 13:53:09 Szabó Mihály Székesfehérvár  
2009-02-10 13:36:45 BERECZ ZOLTÁN MEZŐCSÁT  
2009-02-10 13:02:02 Deak Beata Torja  
2009-02-10 12:58:55 Magyar Zsolt Ózd  
2009-02-10 12:57:50 Willingerné Papp Éva Nyergesújfalu  
2009-02-10 12:53:37 Bartok Zenko kezdivasarhely  
2009-02-10 12:51:36 Maier Istvan Ausztria  
2009-02-10 12:47:26 Maier Eva Ausztria  
2009-02-10 12:14:51 Salavári Károly Bogács  
2009-02-10 12:11:18 Salavári Károlyné Bogács  
2009-02-10 12:10:56 Hamvasi Mercédesz Székesfehérvár igen...Ébredj Magyar!Egy a nemzet, egy az akarat!
2009-02-10 12:08:04 Kaposi Anna Csákberény Magyarország!!!
2009-02-10 11:57:37 Körtvélyesi Éva Miskolc  
2009-02-10 11:56:05 Béres Sándor Felsőzsoca  
2009-02-10 11:53:47 Zelenák Dalma Nyíregyháza  
2009-02-10 11:25:36 Fehér Szandra Budapest  
2009-02-10 11:18:21 Szabó Katalin Miskolc  
2009-02-10 11:02:15 Rudó József Mezőkeresztes  
2009-02-10 10:48:44 Bognár Réka Budapest Hajrá
2009-02-10 10:39:26 Bényeiné Riczu Rita Miskolc  
2009-02-10 10:27:31 Páncsicsné Koczogh Boglárka Budapest  
2009-02-10 10:24:22 Varga János Bodrogolaszi  
2009-02-10 09:16:09 Erőss Gyula Mezőcsát  
2009-02-10 08:59:12 Bénó Mihály Vámosújfalu  
2009-02-10 08:44:35 pachl tamás tatabánya IGY VOLT,IGY LESZ!
2009-02-10 08:31:28 Hell Dávid Budapest  
2009-02-10 07:55:57 Szabó Sándor András Székesfehérvár  
2009-02-10 07:34:19 Keller Norbert Attila Siófok  
2009-02-10 07:05:39 Oláh Károly Mezőkeresztes  
2009-02-10 06:34:04 Vida Éva Tatabánya  
2009-02-10 06:25:42 Marczis József Miskolc  
2009-02-10 05:00:42 Lefler Tamás Kissikátor Szebb Jövőt!
2009-02-10 02:00:51 Dévai Atilla gödöllő  
2009-02-10 00:29:29 Csethe Pál Budapest  
2009-02-10 00:03:36 Lázár Csaba Miskolc Ameddig élünk magyar ajkú népek, megtörni lelkünk nem lehet soha!
2009-02-09 23:49:31 Tóth Tibor Péter Eger  
2009-02-09 23:26:23 Durkó Magdolna Budapest "Magyarnak lenni hivatásunk"
2009-02-09 22:38:58 Renge Zsolt Budapest  
2009-02-09 22:37:40 Igrinyi Zsolt Litér  
2009-02-09 22:35:01 Rappai András Pécs  
2009-02-09 22:19:50 Szabóné Könyves Tímea Almásfüzitő Hiszek egy Istenben, Hiszek egy Hazában, Hiszek egy Isteni Örök Igazságban, Hiszek Magyarország Feltámadásában! ÁMEN
2009-02-09 22:13:59 Gődér Sándor Bajót Trianon "meggyötör,de meg nem tör!!!" Kitartás Magyar Testvéreim!
2009-02-09 22:05:00 Kolonics Zoltán Pér Vesszen Trianon!
2009-02-09 21:52:57 Pataki Tamás Dicsőszentmárton,Erdély Felvidék Magyar
2009-02-09 21:42:40 Bőjte Zsolt Dány  
2009-02-09 21:40:21 Böjténé B. Tünde Dány  
2009-02-09 21:37:15 Esztergályos Patrik Budapest Hajrá Magyar,Tied Kárpátia!
2009-02-09 21:34:41 Csöre Péter Budapest  
2009-02-09 21:34:33 Isaszegi Tamás Hejőkeresztúr  
2009-02-09 21:32:16 Szabolcsy Edina Budapest  
2009-02-09 21:31:07 Szappanos Zoltán Budapest  
2009-02-09 21:23:32 Fülöp György Székelyudvarhely "...mert magyarok lehetunk eggyenkent, de lehetnenk eggyek mind, MAGYARKENT!" Összetartás!!!!
2009-02-09 21:23:09 Szegedi Tibor Csabdi  
2009-02-09 21:22:15 Szakács Csaba Sepsiszentgyörgy Majd eljön egy szebb kor,mikor újra zengik Európa-szerte: "a magyarok nyilaitól ments meg Urunk!"Kitartás testvéreim!
2009-02-09 21:22:00 kiss albert adorjan gyergyoszentmiklos  
2009-02-09 21:21:57 Vajeila Konstanitn Szilárd Csikszereda Megtörni lelkünk nem lehet soha!
2009-02-09 21:19:23 ***Magyar***Klán Apraja falva  
2009-02-09 21:18:34 Köllő László Csikszentdomokos  
2009-02-09 20:58:51 Pajor József Pátka  
2009-02-09 20:51:38 Kozma Tibor Osli  
2009-02-09 20:48:25 Lászlóné Tóth Ágnes Szekszárd Veletek vagyunk.Kitartás!
2009-02-09 20:39:31 Ivanics Anna Csabdi Ahol magyarok élnek, annak Magyarországnak kell lennie!! Tűzön-vízen át..
2009-02-09 20:34:54 László Richard Szekszárd Kitartás!Szebb jővőt!
2009-02-09 20:22:39 Simon Zsolt Gyergyószentmiklós Kitartás!
2009-02-09 20:14:01 Popják József Fancsal Csak az vész el, amiről önként lemondunk! Kitartás!
2009-02-09 20:13:23 Bitter Lívia Párkány Összetartás!!!!
2009-02-09 19:46:02 Ripszki Róbert Egyházaskozár "Talpra MAGYAR hí a haza!" "A MAGYAR név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez"
2009-02-09 19:36:14 Tóth Patrik Tiszavasvári ,,Kárpátalja nem Ukrajna! Felvidék nem lesz soha szlovákia! Őrség nem Ausztria! Délvidék nem lesz soha Szerbia! Erdély nem Románia! Nem maradhat csonka a hazánk, mit szólna ehhez Árpád apánk?"
2009-02-09 19:29:59 Botha Dániel-T. Székelykakasd Ideje már,hogy hazaérkezzünk! Szeressük egymást gyerekek !!!!!! k
2009-02-09 19:09:15 Molnár Gergely Egyed Szebb jövőt, minden felvidékinek!
2009-02-09 18:56:16 Szabó András Miskolc  
2009-02-09 18:42:06 Szabó Jocó jr. Sepsiszentgyörgy "Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége, Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!"
2009-02-09 18:38:19 Szigetyi Judith Tordaszentmihály Hiszek egy Istenben, hiszek Új Magyarország feltámadásában!
2009-02-09 18:34:44 Németh Balázs Bodajk Lesz még...
2009-02-09 18:33:15 Bíró Hajnalka Markaz "Megannyi pöröly csapása a Magyar megpróbáltatása. De állja!"
2009-02-09 18:28:33 Németh Lajos Borsodszentgyörgy Mindent vissza!!!
2009-02-09 18:27:08 Molnár Gábor Nagykanizsa  
2009-02-09 18:25:34 Szabó József Sepsiszentgyörgy Haza csak egy van! Székelyföld!!!
2009-02-09 18:21:59 Adorján Abigél Miskolc  
2009-02-09 18:17:46 Nagy Attila Oroszlány  
2009-02-09 18:12:35 Szoboszlai Lajos Miskolc  
2009-02-09 18:10:46 Adorján Gábor Miskolc  
2009-02-09 18:09:39 Trixler Zoltán Kaposvár De neked is tenned kell valamit azért, hogy magyarnak nevezhesd önmagad."
2009-02-09 18:08:14 Nagy Sándor Keszthely  
2009-02-09 18:07:47 Palencsár Gábor Miskolc Adjon az Isten szebb Jövőt!
2009-02-09 18:00:02 Margócziné F. Ilona Miskolc  
2009-02-09 17:54:03 Czégé Zoltán Bükkszentkereszt Szebb Jövőt!
2009-02-09 17:49:50 Fülöp Gellért Zsámbék  
2009-02-09 17:41:12 Giriczné Zsombok Ilona Gyomaendrőd  
2009-02-09 17:38:15 Katona Balázs Komárom  
2009-02-09 17:35:24 Szocs Veronika NEGYED (Szlovákia) Isten áld meg a MAGYART!!!
2009-02-09 17:31:19 kardos lajos téglás A Haza mindenek felett
2009-02-09 17:20:30 Pregitzer Tamás Perbál  
2009-02-09 17:13:50 Bényei Zsolt Miskolc  
2009-02-09 17:04:43 Posch Dávid Budapest  
2009-02-09 16:56:56 Király Márton Tök  
2009-02-09 16:49:52 Gulyás Sándor Pest gegen slovakia!!!!
2009-02-09 16:46:04 Kovács Zoltán Miskolc  
2009-02-09 16:27:31 Bánfi Ferenc Jászberény Jászmagyar
2009-02-09 15:38:58 Kutasy Jeno Debrecen  
2009-02-09 15:36:29 Kovács István Szólád Vesszen Trianon!!!!!!!
2009-02-09 15:35:56 Takács László Mosonszentmiklós "EGGY AZ ISTEN EGGY A NEMZET"!!!!!!!!!!!
2009-02-09 15:25:52 Pongrácz Dorottya Budapest  
2009-02-09 15:10:47 Szilágyiné Fekszi Erika Gönc  
2009-02-09 15:00:45 Hörcsög Nikolett Izsák  
2009-02-09 15:00:27 Jósa Tamás Nagyvárad  
2009-02-09 14:58:53 Csábi Péter Heves megye Ez már nagyon sok!!!!!!
2009-02-09 14:34:53 Képíró Sándor Budapest Rockerek.hu
2009-02-09 14:24:58 Csima Péter Budapest Kitartás!
2009-02-09 13:57:33 Zajácz Balázs Nyíregyháza Szebb Jövőt!
2009-02-09 13:55:58 Sinkó Szilárd Lánycsók  
2009-02-09 13:50:40 Tóth Zoltán Sződ Vesszen Trianon!!!! Igazságot Magyarországnak!!!
2009-02-09 13:31:49 Adorján András Miskolc Nagymagyarország Mennyország...
2009-02-09 12:58:14 Rácz László Encs Lesz, lesz, lesz...
2009-02-09 12:18:24 Tóth Róbert Felsőzsolca  
2009-02-09 12:10:01 Halmi Zoltán Tiszalök Magyar Élet, Magyar Földön!!!
2009-02-09 12:06:50 Szentkuti Erzsébet Pásztó Vesszen Trianon!!!
2009-02-09 11:50:37 Kiss Péter Budapest  
2009-02-09 11:43:05 Kiss Gábor Érd Egyszer majd egy napon feleszmél a világ, hogy kinek jár tövis és kinek a virág !
2009-02-09 11:42:03 Boros József Tata  
2009-02-09 11:19:56 farkas rita budapest  
2009-02-09 10:59:35 Kovácsné Zólyomi Judit Mohács Apám 3 hónapos volt, amikor kitelepítették a családunkat Kiskoszmályról!
2009-02-09 10:35:20 Kollár Tibor Érsekújvár Magyar vagyok Felvidéken. Ez is magyarország, csak most tótiának hívják!
2009-02-09 10:31:40 Szoboszlai Gyula Nagyvarad  
2009-02-09 10:25:43 Kormos Mária Veszprém  
2009-02-09 10:14:33 Penzer Simon Seregélyes  
2009-02-09 10:10:48 Benke Zsolt Szeged  
2009-02-09 09:59:07 Szabó Róbert Gyomaendröd  
2009-02-09 09:57:47 Veres András Miskolc  
2009-02-09 09:52:49 Borbély Frigyes Tiszalúc  
2009-02-09 09:49:35 Horváth Balázs Budapest Nagyapám családját Kismácsédról telepítették ki a megszállók.
2009-02-09 09:41:46 Kelemen Krisztina Koroncó Adjon az Isten!- Szebb Jövőt!
2009-02-09 09:39:17 Darányi László Kóspallag Visszaszáll a Magyar Turulmadár!
2009-02-09 09:35:01 Karaffa László Nyalka  
2009-02-09 09:30:45 Skultéti Lili Tápiószentmárton Magyarország a magyaroké!
2009-02-09 09:15:00 Jakabné Szilvia Mátraballa  
2009-02-09 09:12:28 Ősz Béla Vaja Szebb Jövőt!
2009-02-09 09:11:12 Varga Róbert Szorgalmatos  
2009-02-09 09:09:33 Bartucz Csaba Dombóvár  
2009-02-09 09:00:51 Molnár Mária Sopron  
2009-02-09 08:54:43 Bak László Tatabánya Vesszen Trianon,ne féljetek Magyarnak lenni!
2009-02-09 08:53:39 Kerekes Ferenc Hajdúszoboszló Magyar - Lengyel közös határt!
2009-02-09 08:47:09 Vegh Miklos Székelyudvarhely  
2009-02-09 08:36:28 Csicsai Péter Baj  
2009-02-09 08:35:23 Kárpáti Sándor Mezőkövesd Egy az ISTEN, egy a NEMZET!!!
2009-02-09 08:33:31 Kálmán Andrea Tata  
2009-02-09 08:30:11 Kálmán Beatrix Tata  
2009-02-09 08:29:32 Kálmán István Tata  
2009-02-09 08:28:21 Kálmán Istvánné Tata  
2009-02-09 08:23:29 Kristó Hunor Sepsiszentgyörgy  
2009-02-09 08:19:29 Árus Csongor László Hegyközszentmiklós  
2009-02-09 08:14:52 Huszár Imre Budapest Magyarnak lenni jó.
2009-02-09 08:05:24 Horváth Tiborné Győr  
2009-02-09 07:49:13 Szemes István Miskolc  
2009-02-09 07:10:46 Jenei Zsolt Marosvasarhely  
2009-02-09 06:33:30 Boldizsár Bence Zetelaka  
2009-02-09 06:20:34 Csabanyi Csaba Izsák  
2009-02-09 01:11:23 Szabadi Gellért Mosonszentmiklós  
2009-02-09 00:26:03 Molnár Csaba Gyergyószentmiklós  
2009-02-09 00:10:05 Fogarasi Laura Kezdivasarhely "Amirol nem mondunk le... az mindig a mienk marad"
2009-02-08 23:41:41 Demeter Istvan Sepsiszentgyorgy Hajra
2009-02-08 23:13:34 Parti László Tornalja Adják vissza amit jogtalanul elvettek! Az Magyar föld!
2009-02-08 22:59:40 Parti Laszló Tornalja Adják vissza amit jogtalanul elvettek! Az Magyar föld!
2009-02-08 22:44:12 Greabu Andrea Gyergyócsomafalva  
2009-02-08 22:38:14 Tóth Norbert Makó  
2009-02-08 22:35:56 Illés Zsolt Dúzs ,,Ha eljő az idő a sirok nyilnak fel,ha eljő az idő a magyar talpra kel"
2009-02-08 22:35:53 Dávid István Mindszent  
2009-02-08 22:34:17 Illés Miklós Hajrá magyarok!Vesszen trianon!  
2009-02-08 22:30:23 Jávori Aliz Budapest  
2009-02-08 22:28:47 Somogyi Milán Dombóvár  
2009-02-08 22:23:59 Kedves Péter Nagyvárad Hajrá!
2009-02-08 22:06:21 Papp Norbert Őcsény  
2009-02-08 22:00:14 Berkl Ádám Kapospula  
2009-02-08 21:54:14 Tóth Zsuzsánna Sepsiszentgyörgy  
2009-02-08 21:53:16 Szabó Gyöngyvér Csikszereda Sok sikert a továbbiakban!!!
2009-02-08 21:52:15 Szántó Zoltán Sepsiszentgyörgy For something BIG! mrbig
2009-02-08 21:45:37 Szigeti Peter Maroskeresztur  
2009-02-08 21:37:01 Kubicsekné Kálmán Edit Sopron  
2009-02-08 21:36:07 K. Gréta Pannonhalma  
2009-02-08 21:27:49 Tekulics Zoltán Szentendre  
2009-02-08 21:13:11 Cádár Alpár Budapest Sepsiszentgyörgy szülötte vagyok. Sárkányt ölni születtem, s sárkányokká lettek a Trianont kieszközlő illuminátusok!Nemzetem halálát kívánják,így hát én fogok győzni felettük. Illuminati! A szekta, mely a világhatalmat akarja birtokolni a végletekig megosztott embereken, nemzeteken! Ébredésünk az ő haláluk kezdete, hát Ébredj Magyar, s töröld el az ódivatú pénzvilágot, mely régen lendületed volt, mára hátráltat fejlődésünkben! Kiválasztottakká lettünk, győzelmünk az értelem győzelme lesz!
2009-02-08 21:03:09 SZEMÁN BÉLA kenézlő  
2009-02-08 21:01:53 Tomáš Kóša / Vadász Hurbanovo kitartast es sok sikert
2009-02-08 20:59:17 Pál Ákos Perbál  
2009-02-08 20:54:28 Czuppon István Marcali Kitartás!
2009-02-08 20:53:28 Tóth József Iregszemcse VESSZEN TRIANON!!! EGY AZ ISTEN EGY A NEMZET!!!
2009-02-08 20:48:00 Borsos Laszlo marosvasarhely  
2009-02-08 20:32:47 Magyarlaki Éva Budapest  
2009-02-08 20:20:05 Kelemen Sándor győr  
2009-02-08 20:15:15 Tamás Lehel Farkaslaka  
2009-02-08 20:13:49 Borzási Csaba Nagybanya  
2009-02-08 20:10:07 László Ottó Baktalórántháza Hiszünk Magyarország Feltámadásában!!!
2009-02-08 20:07:24 Szabó katalin Gönc Adjon az Isten szebb jövőt!
2009-02-08 20:06:15 Jancsy Kézdivásárhely  
2009-02-08 20:05:28 Tamás Péter Tiszadada  
2009-02-08 20:03:48 Bidiga Robert Kezdivasarhely  
2009-02-08 20:02:39 Juhász Gergely Tura Na végre valami....
2009-02-08 20:01:06 Huszár Orsolya Marosvásárhely A szebb jövőért minden magyarnak bárhol a világban!!!
2009-02-08 19:57:37 Denes Arpad Sepsiszentgyorgy Osszetartozunk
2009-02-08 19:56:23 Antal Piroska Lábatlan  
2009-02-08 19:54:20 Szalóczy Tibor Gönc Vesszen trianon!!!
2009-02-08 19:53:02 nem ismerem ssd sok sikert
2009-02-08 19:50:08 Kajer Norbert Budapest  
2009-02-08 19:49:32 Timikem Sepsiszentgyorgy !:Dminden jo ha a vege jo!!:D:P
2009-02-08 19:49:08 Kis Gábor Győr Igazságot Magyarországnak!
2009-02-08 19:46:54 Ficsor László Budapest Veletek vagyunk!
2009-02-08 19:46:53 Fetes Kezdivasarhely  
2009-02-08 19:45:52 Kic$i Gam3 Kezdivasarhely En Magyar vagyok nm roman bazki!!!!!!!!!!
2009-02-08 19:43:52 Lénárt Erika Kézdivásárhely Eggyetértek mindenkivel!:P
2009-02-08 19:40:24 Horváth Sándor Gyömrő  
2009-02-08 19:38:47 Horváth Mária Sarolta Budapest Egy az Isten, egy a Nemzet!
2009-02-08 19:37:00 Levikee Kezdivasaehely En magyar vagyok es nem roman!!!:D
2009-02-08 19:20:43 Kórósi Valéria Kocs  
2009-02-08 19:18:29 Marton Csaba Levente Erdoszentgyorgy Beket,eggyetertest es boldog,szebb jovot!
2009-02-08 19:13:57 Mezei Tamás Gyergyóditró Szétszakított magyarok...
2009-02-08 19:06:07 Benkő Katalin Sepsiszentgyörgy "Uram! Rendeld már, hogy hazamehessünk!Mindegy, hogyan, és mindegy, milyen áron!Nem akarunk örökké bujdokolni,ezen a zord, otthontalan világon!Ha kell, gyalog is, éhesen, vacogva,tépett lélekkel és halálra váltan:csak otthon legyünk egyszer a hazánkban!"
2009-02-08 18:56:32 Fancsali Ernő Farkaslaka Minden egyes magyar kinek lelke tiszta, ősi országunkat együtt vesszük vissza!!!
2009-02-08 18:55:23 Takács Szilveszter Balatonfőkajár Veletek vagyunk!
2009-02-08 18:54:26 Csiki Zsolt Csaba Marosvasarhely  
2009-02-08 18:53:54 Zachar István Veszprém Adjon az Isten Szebb Jövöt !!!
2009-02-08 18:50:22 Ballán Mária Galgamácsa Hiszek Magyarország feltámadásában!
2009-02-08 18:46:18 Babos Judit Kézdivásárhely Autonomiat!!!
2009-02-08 18:36:37 Langer Csaba Matyas Sepsiszentgyorgy Eljen a magyarsag, es nepesitsuk be Erdelyt!!! :)
2009-02-08 18:31:28 Cseh Kálmán Budapest Önrendelkezés alapjog
2009-02-08 18:31:04 kis botond imre sepsiszentgyorgy  
2009-02-08 18:30:14 Nemes Előd Sepsiszentgyörgy Autonómiát a Felvidéknek!
2009-02-08 18:30:04 TT Sepsiszentgyorgy Hiszek egy Istenben!Hiszek egy hazaban!Hiszek egy isteni orok igazsagban!Hiszek Magyarorszag feltamadasaban!
2009-02-08 18:27:57 Karacsonyi Jozsef-Lehel Marosvásárhely Hagyuk abba az utalatot egymas iran es legyunk magyarok! Tartsunk ossze
2009-02-08 18:26:05 Vajda Dorottya Sepsiszentgyorgy  
2009-02-08 18:25:16 Matka Imre Segesvár Kitartás jövünk
2009-02-08 18:24:52 Benkő Zsolt Marosvásárhely  
2009-02-08 18:24:04 Tamás Rita Marianna Tiszadada Egy az Isten!!! Egy a Nemzet!!!
2009-02-08 18:23:35 Szőcs Csongor Kézdivásárhely  
2009-02-08 18:21:59 Tamás Józsefné Tiszadada Szebb Jövőt!!!
2009-02-08 18:19:42 Balázs Zoltán Nagyvárad  
2009-02-08 18:17:54 Romhányi Zoltán Kazincbarcika Tegyünk is a Szebb Jövőért !!!
2009-02-08 18:11:03 Pozman Erika Nagyvárad  
2009-02-08 18:08:43 Tóth László Sepsiszentgyörgy Autonómiát...
2009-02-08 17:54:27 Kovács Attila Törökszentmiklós Hazádnak rendületlenül...
2009-02-08 17:54:27 Németh Árpád Sepsiszentgyörgy  
2009-02-08 17:49:20 Mate Erika Sepsiszentgyorgy  
2009-02-08 17:45:39 Keresztyén Zsolt Öntésmajor  
2009-02-08 17:44:46 Bardocz Ferencz Gyergyoditro Semmitsem engedni
2009-02-08 17:42:16 Simon Márk Körmend vesszen trianon / istennel a hazáért és a szabadságért
2009-02-08 17:41:19 Tóthné Szekeres Emilia Szeghalom  
2009-02-08 17:37:25 Ferenczi Orsolya - Erzsébet Marosvásárhely “Mert a bűn az csak bűn marad, Kezükhöz vér tapad; Istentől,embertől ne várjon irgalmat! Ezernyi áldozat, most sírjából felmutat. Gyilkos és áruló, Szentföldben nem nyughat!!....Felejtsük el a kínzások iszonyú borzalmait? a halálra ítéltek utolsó szavait? Bocsássunk meg és majd ítél a történelem? hát nem, Nem és Nem!!!”
2009-02-08 17:32:03 Gulyás Ottó Dabas legyen erő,legyen hit,legyen összefogás.
2009-02-08 17:28:47 Czékus Adrián Kaposvár  
2009-02-08 17:25:06 Soós Nándor Nagyvárad  
2009-02-08 17:24:57 Szalay Szaboécs Mosonmagyaróvár  
2009-02-08 17:17:24 Barta Gergely Nagyvárad  
2009-02-08 17:15:57 Kalusi Szabolcs Gyergyószentmiklós  
2009-02-08 17:15:05 Kibédi Levente Székelyudvarhely Nem ők mondják meg... Ők nem a nép, a magyarok mi vagyunk !!! Fogjunk össze tesók :)
2009-02-08 17:11:30 Bonyhai Zoltán Budapest  
2009-02-08 17:09:00 Toth Balint Erdely-Kezdivasarhely Nem adjuk fel!!!!!!!!!!!!!!!
2009-02-08 17:06:07 Győry Réka Veszprém Igazságot minden magyarnak !!!
2009-02-08 17:05:02 Fábián Zoltánné Budapest  
2009-02-08 17:05:00 Vass Beáta Borsodnádasd  
2009-02-08 17:03:05 Ferencz Hunor Sepsiszentgyorgy Feher NagyMagyarorszagot!!!
2009-02-08 17:02:27 Gyarmati Zsuzsa Gyergyoszentmiklos  
2009-02-08 17:01:51 Zoli Nagykaroly,Erdely Kitartas!!
2009-02-08 17:00:46 Balazs Hunor Gyergyoszentmiklos  
2009-02-08 17:00:16 ferencz levente gyergyoszentmiklos vesszen trianon !!!!!!!!
2009-02-08 16:58:30 Gál Tünde Veszprém  
2009-02-08 16:54:37 Epli Nikolett Gyergyószentmiklós  
2009-02-08 16:54:14 Ferenczi Lehel-Zsolt Borszek Szekelyfold a mienk!!
2009-02-08 16:53:54 Kónya István Attila Zabola  
2009-02-08 16:48:54 Domokos József Erdély Ne engedjük hogy eltiporják ösi földünket!
2009-02-08 16:48:17 Kovács Gábor Hunor Csíkszereda  
2009-02-08 16:46:35 Skinhead Mókus Gyergyó  
2009-02-08 16:44:15 Tokai Attila Ceglédbercel  
2009-02-08 16:43:19 Gyarmati Csaba Gyergyószentmiklós Kitartás magyarok!
2009-02-08 16:27:13 Tamás Ádám Tiszadada Vesszen Trianon! Szebb Jövőt!!!
2009-02-08 16:18:13 Tohotni Judit Kolozsvar  
2009-02-08 16:17:49 Szennai Gergő Pécs  
2009-02-08 16:17:10 Tohotni Marton Kolozsvar  
2009-02-08 16:13:09 Szilágyi Ákos Halászi Veletek vagyunk, elveszni nem hagyunk !!!
2009-02-08 16:09:42 Ősz Tünde Debrecen Szebb Jövőt!
2009-02-08 16:06:14 Ősz Béláné Debrecen Egy az Isten, egy a Nemzet! Kitartás!
2009-02-08 16:03:30 Nagy Gyula Csabdi 2064 Éljen a Magyar szabadság, éljen a Haza!!!
2009-02-08 15:47:42 Ájpli Ádám Kunszentmiklós Kitartás!
2009-02-08 15:35:48 Toth Daniella Vilmany  
2009-02-08 15:30:24 kardos lajos téglás A Haza mindenek felett
2009-02-08 15:26:25 Lőrincz-Füzesi Timea Miskolc Adjon az Isten szebb jövőt!
2009-02-08 15:23:13 Simon Martin rábacsanak Szebb jövőt
2009-02-08 15:17:39 Karikás Bernadett Győr Szebb jövőt mindenkinek!
2009-02-08 15:16:47 Varga Zsolt Pécs Szebb Jövőt!
2009-02-08 15:11:53 Govorkovics Dávid Sajólád Szebb Jövőt!
2009-02-08 15:08:22 Juhos Éva Komárom  
2009-02-08 15:05:18 Szocs Zoltan Kezdivasarhely  
2009-02-08 15:01:14 Ambrus János Mogyoróska Szóljatok és megyünk...........................
2009-02-08 14:57:19 Petrik Zoltán Szentendre Felvidék, Kitartás!!!
2009-02-08 14:55:01 Novák Péter pécs Sok sikert! Hajrá Magyarok!
2009-02-08 14:50:03 Baricz István Hunor Székelyudvarhely Lesz, lesz, lesz csak azert is lesz....
2009-02-08 14:49:42 Balogh Béla Pécs Hiszek Egy Istenben, Hiszek Egy Hazában, Hiszek Egy Isteni Örök Igazságban, Hiszek Magyarország Feltámadásában ÁMEN
2009-02-08 14:45:04 Tuba Kálmán Öttevény  
2009-02-08 14:44:12 Szakács Attila Medgyes Egy az Isten,egy a Nemzet!
2009-02-08 14:40:02 Sipos Dániel Szászberek  
2009-02-08 14:38:25 Darázs József csorna Adjon Isten!!!!!!!!!!Szebb jövöt!
2009-02-08 14:38:12 Király Attila Sopron Szebb jövőt!
2009-02-08 14:32:53 Sümegi Tamás Szombathely Üvölt az orkán, elbújik a Nap, s Verecke ormán fölszáll egy turul. Föltámad egy nemzet. A világ elcsitul, reánk figyelnek.
2009-02-08 14:31:00 Sümegi Tamás Szombathely Üvölt az orkán, elbújik a Nap, s
2009-02-08 14:25:48 Nagy Tibor Budapest Egy az Isten, egy a Nemzet!
2009-02-08 14:24:50 Balo Csaba Barot Egy az Isten,egy a Nemzet!!!!!!!!!!!!!!
2009-02-08 14:19:54 Keresztes Judit csikszereda  
2009-02-08 14:17:15 Balázs Botond Medgyes  
2009-02-08 14:14:44 Pipei Emese Medgyes Egy az Isten,egy a Nemzet!
2009-02-08 14:12:21 Szakács Emese Medgyes Szebb Jövőt!
2009-02-08 14:11:02 vitez Nagy Zoltan Sepsiszentgyorgy, Erdely ...szebb jovot
2009-02-08 14:02:50 Lőrincz Ádám Budapest  
2009-02-08 14:02:09 Kamellor Adrienne Budapest  
2009-02-08 13:54:27 Tóth Attila Szombathely "Talpra Magyar!"
2009-02-08 13:38:16 Pásztor Sándorné Törökszentmiklós A TRIANON okozta sebeket mielőbb be kell gyógyítani. Nem engedhető meg a MAGYARSÁG megosztása! Mielőbb NEMZETTÉ kell válnia a magyarságnak!
2009-02-08 13:38:01 Győri Zoltán Budapest Justice for Hungary!
2009-02-08 13:36:10 kissjozsef százhalombatta  
2009-02-08 13:33:06 Köő Orsolya Sopron  
2009-02-08 13:22:11 Bőr Adél Marosvásárhely Kitartás!
2009-02-08 13:10:39 Gesztes Dávid Kecskemét  
2009-02-08 13:08:56 Venesz Zoltán Kunsziget KITARTÁS
2009-02-08 12:56:19 Müller Rozalia Berlin  
2009-02-08 12:52:26 Capdebo Zoltan Peterborough Felvidek!Kitartas!
2009-02-08 12:48:49 Kerekes István Szigetszentmiklós Elég a térdeplésből, álljunk fel!
2009-02-08 12:47:19 Élő Zoltán Csorna Magyarország a magyaroké.
2009-02-08 12:44:24 Máthé László Fehéregyháza haj rá Magyarok!!!
2009-02-08 12:44:21 Rácz Lászlóné Encs Győzni fogunk!
2009-02-08 12:39:33 Szabó Krisztián Budapest  
2009-02-08 12:30:50 Antoni Ottó Gyömrő Együtt.
2009-02-08 12:30:33 Szabó Viktor Kecskemét Nem, nem, soha!
2009-02-08 12:30:24 Daru Tibor Felsőörs Küzdjetek!LÁZADJATOK! CSAK HARCCAL FOG SIKERÜLNI
2009-02-08 12:14:53 Juhász Márta Ócsa  
2009-02-08 12:14:05 Bauer Tamás Marosvásárhely Veletek vagyunk! Hajrá Magyarok, Hajrá Hazai...
2009-02-08 12:13:51 Dócs Andrea Baracs KITARTÁS! Szebb jövőt!
2009-02-08 12:13:17 Barta Enikő Szeged  
2009-02-08 12:09:07 Szemerédi István Nagykálna Mindent vissza!
2009-02-08 12:02:04 Lang Miklós Győr  
2009-02-08 11:58:41 Totos Timea Nagykaroly  
2009-02-08 11:56:05 MOLNÁR GÁBOR KISKUNHALAS Hiszek Egy Istenben, Hiszek Egy Hazában, Hiszek Egy Isteni Örök Igazságban, Hiszek Magyarország Feltámadásában.
2009-02-08 11:55:51 molnár károly budapest  
2009-02-08 11:55:09 Kertes Dániel Hosszúpereszteg  
2009-02-08 11:52:36 Kovács Balázs Mikófalva Szebb Jövőt!
2009-02-08 11:49:22 Vigh Zsófia Medve  
2009-02-08 11:48:27 Ifj.Gerencsér Mihály Tét  
2009-02-08 11:37:01 Nyikes Dávid Bükkzsérc  
2009-02-08 11:21:43 Kozák Lóránt Ajka IGAZSÁGOT MAGYARORSZÁGNAK
2009-02-08 11:21:25 Oros Gábor István Budapest Magyarnak lenni: nem a szó,a név az ősök, az élet, magyarrá csak a szív tesz és a lélek!!
2009-02-08 11:04:32 Koós Norbert PÉCS Három dolgot nem lehet elrejteni: a napot, a holdat és az igazságot.
2009-02-08 10:59:56 Giricz László István Gyomaendrőd  
2009-02-08 10:53:42 Valkár Béla Szécsény Gyáva népnek nincs hazája!
2009-02-08 10:51:11 Katona Tamás Szentes  
2009-02-08 10:48:41 HOLECZ FERENC KÖRMEND MAGYARORSZÁG TERÜLETE NEM 93000NKM!!!
2009-02-08 10:48:01 Kovács Albert Budapest  
2009-02-08 10:27:42 Éder Adrián Szombathely  
2009-02-08 10:26:10 Éder Adriánné Szombathely  
2009-02-08 10:18:48 Németh József Mosonszentmiklós Toborzóra fújják már a trombitát!
2009-02-08 10:15:40 Takács Dávid Esztergom  
2009-02-08 10:08:55 Gaál Péter Budapest Úgy legyen!!!
2009-02-08 09:57:22 Gered Imre Kolozsvar Vegre kovetelik, ez az elso lepes!
2009-02-08 09:51:46 halaqsz ferenc abda  
2009-02-08 09:31:24 Fekete Szabolcs Fertőszentmiklós  
2009-02-08 09:24:44 Rákos Attila Tahitótfalu  
2009-02-08 09:15:48 Bagdi István Hajdúböszörmény  
2009-02-08 09:13:05 Mikola Béla Győr "Árpád népe bontsd ki zászlód!"
2009-02-08 09:12:31 Molnár Miklós Komárom  
2009-02-08 09:06:18 Simon János Lébény KITARTÁS
2009-02-08 09:04:24 Hunnia Égi Serege Győr "Nyújtson kezet ha kell,magyar a magyarnak!"
2009-02-08 08:49:23 Aszalos Istvan Csikszereda  
2009-02-08 08:15:55 Élő Zoltánné Csorna Mindent vissza.
2009-02-08 08:14:58 sasvári antal szombathely magyarnak lenni hivatásunk
2009-02-08 08:09:40 NÉMETH FECÓ Szombathely- SOROKMAJOR EGY AZ ISTEN, EGY A NEMZET!!!
2009-02-08 08:08:47 Sziebert János Szombathely  
2009-02-08 07:55:33 Földi István Sajószöged Egyáltalán minek nekik a magyar terület? Semmit nem fejlesztenek rajta!
2009-02-08 07:54:30 Rába Tímea Budapest "Hogy történjen bármi, amíg élünk, s meghalunk
2009-02-08 07:37:19 Mayer Gabor Dublin "Magyar, legyen hited és lészen országod, Minden nemzetek közt az első, az áldott, Isten amit néked címeredbe vágott. "
2009-02-08 07:23:53 Elek Péter Gönc Kassa Pozsony Eperjes egyszer megint Magyar lessz
2009-02-08 07:17:13 Világi János Kassa Szebb jovot!
2009-02-08 07:08:31 Világi Katalin Nagykovesd  
2009-02-08 06:29:47 Csilinkó Imre Budapest  
2009-02-08 03:51:34 Foldi Krisztian Tokyo "Mit elvettek toled,vissza kell azt venni!
2009-02-08 03:33:45 Vásárhelyi Rafael Eger Piros-Fehér-Zöld Felvidék is a SZENTKORONÁHOZ tartozó MINDÖRÖKRE MAGYARFÖLD!!!
2009-02-08 03:20:40 Tókos Szabolcs Székelyudvarhely "Szálljon égbe a Felvidék jajszava, S legyen újra Pozsony, mi most Bratislava! Erdélynek rab népe ne legyen többé bús, Ismét Kolozsvár lesz, ami most még Klúzs! Bácskában teremjen magyar kukorica Főhelye Szabadka, nem is Subotica! Bánátban is üt majd a megvál óra, S újra Temesvár lesz, mi most Timisóra!"
2009-02-08 02:56:01 Németh Zsuzsanna Budapest Felvidék -magyar föld. Éljenek ott is Igaz Magyar emberek! Így lesz! Így van!
2009-02-08 02:53:44 Németh Zsuzsanna Budapest  
2009-02-08 02:38:22 Varga Tamás Budapest "Ha eljő az idő, a sírok nyílnak fel. Ha eljő az idő a Magyar talpra kel. Ha eljő az idő erős lesz a karunk. Várjatok testvérek! Ott leszünk. Nem adunk!"
2009-02-08 01:48:38 Sipos Tamás Debrecen  
2009-02-08 01:46:28 Ináncsi József Budapest  
2009-02-08 01:27:59 Nagy Mihály London "A magyar szeresse, a magyar keresse a magyart." Széchenyi
2009-02-08 01:14:01 Polocz János Győrszentiván Felvidék mint önálló nemzet!
2009-02-08 01:13:20 Nagy Norbert London "A magyar szeresse, a magyar keresse a magyart." Széchenyi; Magyar Egység! www.magyaregyseg.org
2009-02-08 01:09:21 Böjthe Róbert Csaba Dublin A föld ami Árpád vérét itta sohasem lehet idegeneké! A kettőskereszt egyértelmüen jelzi e föld hovatartozását, ill.,hogy kik vannak otthon! Amennyiben e petició eredménytelen lesz, más módszerekkel területigényünket kell kinyilvánitanunk! különben elporlik nemzetünk.
2009-02-08 00:59:00 HUNNIA Világ magyarjai Magyarnak lenni: nem a szó,a név az ősök, az élet, magyarrá csak a szív tesz és a lélek!!
2009-02-08 00:42:00 Murányi Csaba Érsekvadkert  
2009-02-08 00:39:19 Rabatin Nándor timár Magyarország egy és örök
2009-02-08 00:23:36 Tasi Sándor Budapest  
2009-02-08 00:16:51 Farkas Laszlo Budapest "Erdély és Felvidék szégyenli jelenünk, ott hiába születnek mi itt csak temetünk "
2009-02-08 00:07:20 lukacs lehel egyesult kiralysag  
2009-02-07 23:56:26 Debreceni Beáta Debrecen  
2009-02-07 23:50:37 Debreceni János Debrecen "Apám magyar, anyám magyar, gebedjen meg, akit zavar!"
2009-02-07 23:49:33 Juhász András Tatabánya  
2009-02-07 23:43:38 Katko Istvan Uj-Zeland Veletek vagyunk!!!!!!!!!!!!!!!
2009-02-07 23:41:27 Mayer Krisztina Uj-Zeland  
2009-02-07 23:39:48 Szabó Gábor Debrecen Szebb jövőt!
2009-02-07 23:34:53 Némethy Csaba Hardenberg (NL) A Felvidéken Mi vagyunk OTTHON.
2009-02-07 23:27:32 Király Attila Debrecen Szebb jövőt!
2009-02-07 23:25:47 Lopocsi Zoltán Ormosbánya  
2009-02-07 23:24:26 Rába Ferenc Kőszeg Vesszen a trianoni kizsákmányoló szerzödés !!!!
2009-02-07 23:15:19 Szentgyörgyi András Dicsőszentmárton,Erdély Hazádnak rendületlenül légy híve,ó MAGYAR
2009-02-07 23:12:23 Harrer Gábor Stockholm  
2009-02-07 23:11:47 Nagy Gábor Kapuvár  
2009-02-07 23:08:48 Gyöngyösi Imre Bp Na végre!
2009-02-07 23:00:18 Mészáros András Bicske Az önrendelkezés emberi jog!
2009-02-07 22:52:32 Gyüre András Kisvárda Mi már az Őrsereggel az első lépést megtettük november 8.-án
2009-02-07 22:46:34 Gyüre András Kisvárda  
2009-02-07 22:35:43 Varga József János Orosháza Szebb Jövőt! Előre Testvéreim!
2009-02-07 22:33:45 Kevevári László Budapest Több kell, mint autonomia.Visszacsatolás.Ám első lépésként megfelel.
2009-02-07 22:33:23 Csizmadia László Zalakomár  
2009-02-07 22:31:39 Bölöni Petra Gyál Adjon az Isten szebb jövőt!
2009-02-07 22:31:37 László Gábor Miskolc Egy az Isten, egy a Nemzet!
2009-02-07 22:29:45 Papp Lajos Komádi  
2009-02-07 22:24:09 Attila Tolnai Pecs  
2009-02-07 22:20:17 Illés Dávid Dúzs Kitartás!Vesszen trianon!
2009-02-07 22:20:05 ifj. Pintér Gyula Szuha Egy az Isten, egy a nemzet!
2009-02-07 22:19:24 Imhoff János Komló  
2009-02-07 22:18:08 Kocsis Márk Győr  
2009-02-07 22:17:47 Czikkely László Szombathely Vesszen trianon! Mindent vissza!!!
2009-02-07 22:15:00 Waszner Zoltán Mohács  
2009-02-07 22:11:14 Pásztor Imre Halogy Ha Isten velünk, ki ellenünk?
2009-02-07 22:08:48 Barna Tibor Kondorfa Helyes az autonómia igénye, de kevés. A szlovák állam nem teljesítette a békeszerződést. Az többekközt ezért is semmis.
2009-02-07 22:08:36 Papp Márton Sármellék Büszke vagyok, hogy magyar lehetek, ti is legyetek büszkék rá!
2009-02-07 22:06:36 Bedők Zsolt Körmend Egy az Isten, egy a Nemzet!!!
2009-02-07 21:55:26 Fancsali László Mezőtúr Vesszen Trianon!Mi Magyarok tartsunk össze!
2009-02-07 21:54:54 Zsuró Tibor Dombóvár  
2009-02-07 21:51:54 Szekeres Andrea Nyíregyháza  
2009-02-07 21:47:38 Bakos Jenő Ráckeve  
2009-02-07 21:47:00 Gere Attila Budapest Vesszen Trianon!
2009-02-07 21:46:49 Magda Péter Ecser  
2009-02-07 21:44:08 Békési Gábor Törökszentmiklós ...De aki nem volt még magyar, az nem tudja mi a fájdalom...
2009-02-07 21:43:24 Szabó József Hajdúszoboszló  
2009-02-07 21:42:46 Polákovics Attila Érd Pro patrie et libertate!
2009-02-07 21:42:44 Tóth József Vecsés  
2009-02-07 21:37:24 Gaál Gábor BUDAPEST. KITARTÁS.!!!!
2009-02-07 21:33:03 Varga János Debrecen  
2009-02-07 21:27:16 Jambricska Éva Füzesgyarmat  
2009-02-07 21:22:08 Wawrzyniak Ede Tiszagyulaháza  
2009-02-07 21:17:03 Mészáros Sándor Budapest  
2009-02-07 21:15:10 Kiss László Budakalász  
2009-02-07 21:14:37 Laszab István Leker-Felvidék  
2009-02-07 21:12:20 Deák Róbert Szolnok A Felvidék örökre Magyar marad!!
2009-02-07 21:08:34 Makán Lívia Kőszeg  
2009-02-07 21:07:30 Németh Tímea Budapest Kitartás!
2009-02-07 21:06:58 Kiss Gábo Szeged  
2009-02-07 21:05:00 Pintér Árpád Letenye  
2009-02-07 21:02:40 Wimmer Zoltán Kőszeg Isten,áldd meg a magyart!
2009-02-07 21:01:11 Pálinkás tamás szarvas  
2009-02-07 21:00:07 Pàl Zoltàn Kunszentmàrton Adjon az Isten Szebb jövöt
2009-02-07 20:59:09 Máté Zoltán Szolnok  
2009-02-07 20:53:18 György Márton Ajka  
2009-02-07 20:39:35 Steinbarzer György Budapest  
2009-02-07 20:33:01 Kovács Zoltán Nádudvar egy az Isten,egy a Haza!!KITARTÁS!!!!
2009-02-07 20:29:46 Bense István Győr  
2009-02-07 20:28:39 Csicsely Ferenc Békéscsaba  
2009-02-07 20:28:03 Balogh Krisztián Budapest  
2009-02-07 20:23:23 Zana Csilla Jászladány  
2009-02-07 20:22:48 Barta László Hajdúhadház "Rabok legyünk vagy szabadok?" szerintem egyértelmű, SZEBB JÖVŐT!!!!!
2009-02-07 20:18:03 Mihó József Ráckeve Egy a vérünk,egy az Istenünk! Szebb Jövőt!
2009-02-07 20:14:32 Mikó Sándor Kisléta Vége lesz az elnyomásnak, nemsokára ismét dicsőség lesz lenni magyarnak
2009-02-07 20:14:32 Túri Lívia Ada, Szerbia  
2009-02-07 20:14:11 Szopka Imre J.N.L. DARVAS 4144 "de kérni kell" ??! KÖVETELNI KELL !!!
2009-02-07 20:14:05 Jordán Attila 2360 Gyál KÖZELEG AZ IDŐ,IRÁNYT KELL VÁLTANI!MEGMARADÁSUNK A TÉT!
2009-02-07 20:13:20 Székely Levente Debrecen  
2009-02-07 20:12:48 Németh Attila Budapest  
2009-02-07 20:08:32 Marosvári István Füzesgyarmat  
2009-02-07 20:07:45 Vass Szilveszter Ada  
2009-02-07 20:03:34 Bozzay Balázs Kőszeg  
2009-02-07 20:03:18 Németh Tamás Szombathely El dől majd végül a sorsunk , el dől majd hogyan tovább .Nem törnek felettünk pálcát ,Békében élhet Hazánk .
2009-02-07 20:01:41 Gál Bence Budapest Kitartás!
2009-02-07 20:01:08 Béni Róbert Hódmezővásárhely  
2009-02-07 20:00:26 Szilágyi Zsolt Csabdi  
2009-02-07 20:00:13 Szőke Szerafina budapest made in kárpát medence
2009-02-07 20:00:02 Kovács Sándor Kisléta Adjo az Isten Szebb Jövőt
2009-02-07 19:59:26 Gódi István Budapest  
2009-02-07 19:58:42 Diós Pál Szolnok  
2009-02-07 19:58:19 Miklós Beáta Budapest  
2009-02-07 19:56:25 Tóth Gábor Budapest Igazságot Mária Országának, a Magyar népnek!
2009-02-07 19:55:32 Tóth Árpád kiskunmajsa made in kárpát medence
2009-02-07 19:48:16 imre lászló Budapest  
2009-02-07 19:46:38 Farkas Anita Kecel  
2009-02-07 19:46:07 demjén család ecser  
2009-02-07 19:44:37 Fenyvessy Ferenc Vaasa Csak azt ne felejtsuk el, hogy Peresz szerint bennunket mar mindannyiunkat felvasaroltak.
2009-02-07 19:42:22 Baranyi István Tapolca  
2009-02-07 19:41:25 Józsa Lívia Győr  
2009-02-07 19:40:29 Süvegesné Balog Adrienn Debrecen  
2009-02-07 19:40:15 Géczi Gábor Békéscsaba A nemzetközi jogrend garantálja, de kérni kell?!! Akkor mért nem élünk vele??
2009-02-07 19:38:21 Pataki Tamás Putnok Szebb Jövőt!
2009-02-07 19:37:24 Schwenk János Csorna Egy az Isten, egy a Nemzet!
2009-02-07 19:37:20 Kaj Ádám János Zalaegerszeg  
2009-02-07 19:35:51 Tomka Tamás Dunakeszi Kitartás!
2009-02-07 19:35:42 Barta Sándor Törökbálint A Felvidék a Szent Korona országának a része, mely egy és oszthatatlan.
2009-02-07 19:35:23 Polgár Jenő Tiszajenő  
2009-02-07 19:34:52 Süveges Csaba Debrecen  
2009-02-07 19:34:47 Valovics László Esztergom Hiszek egy "Istenben", hiszek Magyarország feltámadásában...
2009-02-07 19:33:01 Orosz Ferenc Szentes MI NEM FELEJTÜNK!
2009-02-07 19:32:15 Sztankovics Balázs Szerencs Szebb Jövőt!
2009-02-07 19:31:43 Elizabeth Kiss Chicago, USA  
2009-02-07 19:30:51 Lang Zoltán Sárbogárd  
2009-02-07 19:30:35 horvath laszlo asvanyraro voltunk, vagyunk, leszunk!
2009-02-07 19:27:20 Ürmös Mihály Várpalota Szebb jövőt Elszakitott Magyar Testvéreinknek!!És persze magunknak is!
2009-02-07 19:27:11 Tatrai Agnes Nyirtet  
2009-02-07 19:24:55 Evanics Attila szeghalom Kitartás!
2009-02-07 19:23:56 Dobos Gézáné Budapest Egy az Isten, egy a Nemzet!
2009-02-07 19:22:37 Szőke Árpád Jászkisér Legyen magyar jövő!
2009-02-07 19:21:51 Körtvélyesi Zsolt Szerencs Segít a MAGYAROK ISTENE!!!!
2009-02-07 19:20:17 Simon László Bp  
2009-02-07 19:20:03 Szombathelyi Bálint Győr Szebb jövőt!
2009-02-07 19:18:54 királyházi emilné fényeslitke  
2009-02-07 19:18:06 Budai József Békés  
2009-02-07 19:15:02 Emőke Máté Miskolc  
2009-02-07 19:14:22 Mate Laszlo Marosvasarhely Egy az Isten, egy a nemzet!
2009-02-07 19:14:03 Ifjabb Czibusák István Nyíregyháza "Nem kell beszélni róla sohasem?! De mindig, mindig gondoljunk reá!" /Juhász Gyula - Trianon/
2009-02-07 19:13:32 Buzas Attila Borås  
2009-02-07 19:12:35 Földesi Gábor Róbert Salgótarján Szebb Jövőt !
2009-02-07 19:12:13 Tanczer Károly Öntésmajor  
2009-02-07 19:12:08 Bugár Pál Felsővámos Szebb Jövőt!
2009-02-07 19:10:40 Szilágyi Gábor Felcsút  
2009-02-07 19:10:16 Budai Dániel Pilisszentiván Ledöntjük Trianont!
2009-02-07 19:08:47 Puszpán Zoltán Nagykozár  
2009-02-07 19:05:49 Balogné Nagy Renáta Vác  
2009-02-07 19:05:00 Erg család = 6fő Budapest Csak többet ésszel, mint erővel !!
2009-02-07 19:04:37 Király Péter Budapest Vessünk véget az elnyomásnak a Felvidéken is!
2009-02-07 19:04:11 Gócza Tamás Kőszeg Már nincs sok idő hátra! Kitartás! Szebb Jövőt!
2009-02-07 19:03:50 Kormány Sándor Budapest  
2009-02-07 19:03:39 Tarsoly - erdélyi hírblog Marosvásárhely, Erdély tarsoly14.blogspot.com - Mert nem vagyunk mi árvák!
2009-02-07 19:03:14 Mikó Attila Nagyatád Kitartás !Szebb jövőt!
2009-02-07 19:02:43 Raáb Donát Tatabánya Szebb jövőt!
2009-02-07 19:02:24 Nagy Nóra Marosvásárhely, Erdély Fel a győzelemre, Béla bácsi!
2009-02-07 19:02:13 Balla Károly Gyomaendrőd  
2009-02-07 19:01:35 Tasi István Szilasliget  
2009-02-07 19:01:25 Hidvégi László Budapest MAGYARORSZÁG A MAGYAROKÉ!!!!!
2009-02-07 19:01:23 Börcsök Tibor Nagykanizsa  
2009-02-07 19:00:41 Kruchió Péter Törökszentmiklós Igazságot Magyarországnak! Justice for Hungary!
2009-02-07 19:00:41 Torma René Szekszárd  
2009-02-07 18:59:56 Bendula Tamás Dunaújváros A mi hazánk,szép nagy Magyarország!
2009-02-07 18:59:47 Felcser Örs Marosvásárhely, Erdély Wir lieben unser Land, aber wir hasse unser Staat!
2009-02-07 18:59:25 Varga László Rád Odaát maradt 47-ben a családom fele
2009-02-07 18:58:43 Fónad Imre Eger Szebb jövőt!!!
2009-02-07 18:58:39 Balogh Ákos Zalaegerszeg  
2009-02-07 18:57:22 Magyar József Szolnok  
2009-02-07 18:55:33 Komlósi Attila Nyíregyháza Kitartás testvéreim!
2009-02-07 18:40:24 Nagy Judit Szany  
2009-02-07 18:38:38 Gyarmati Erik Győr Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz Hegyen-völgyön lakodalom ünnep lesz Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz Miénk lesz még Kassa, Pozsony, Eperjes Akárhogy is berzenkednek, acsarkodnak, hetvenkednek Erről majd a magyar virtus tesz, tesz, tesz Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz Ez az ország újra, csak a miénk lesz!
2009-02-07 18:28:32 Vámos Gergő Békéscsaba  
2009-02-07 18:16:19 Szabó Gábor Kapuvár  
2009-02-07 18:14:13 Eszenyei Judit Hosszúpályi  
2009-02-07 17:55:03 Takács Krisztián Mosonszentmiklós Somorja, Nyitra, Eperjes ,Kassa mi nem mondunk le rólatok!
2009-02-07 17:29:18 Tóth Olivér Sopron Szabadságot a Magyaroknak!!!
2009-02-07 17:27:17 Zsédely Rudolfné Mezőörs  
2009-02-07 17:26:24 Csernik Szende Vác  
2009-02-07 17:07:38 idJELENKA ISTVÁN GYŐRBAROSSG.ut58 ADJON az ISTEN! SZEBB JŐVŐT MAGYAR TESTVÉREIMNEK!!
2009-02-07 15:39:22 R. Szabolcs Békéscsaba  
2009-02-07 14:59:09 veres árpád gyula támogatom,egyértelmű!
2009-02-07 14:51:16 Meixner Renátó Gönyű A Felvidéken majd találkozunk testvérek!
2009-02-07 13:11:42 Sebestyén Ferenc Szeremle  
2009-02-07 12:47:07 Karaffa Dávid Győr Adja az Isten vissza a Magyarnak saját országát!
2009-02-07 10:37:55 Mucsiné Szedő Éva Bátaszék  
2009-02-07 09:37:34 Bábai család Fonyód Egy szebb jövőért ! Ez a jog minden népet és nemzetet megillet,és az aláírásom semmilyen más, a fenti célon kívüli felhasználásához nem járulok hozzá!
2009-02-07 09:02:32 Ilyés Lajos Budapest  
2009-02-07 07:55:05 Janzsó Lajos Sopron  
2009-02-07 07:47:55 Zilahi László Szentendre  
2009-02-07 07:32:21 Bertha Tamás Győr  
2009-02-07 07:31:20 Grics Mária Győr Egységben a nemzetért!
2009-02-07 05:42:12 Molnár Lászlóné Csorna  
2009-02-07 04:49:50 Pörneki András Törökszentmiklós Ha majd a felvidéken nem lesz bűn a Magyar szó,
2009-02-06 23:38:11 Kovács András Pócspetri  
2009-02-06 23:37:20 Turcsányi Mária Budapest  
2009-02-06 23:09:18 Radulovic Zsuzsanna München Sazbadságot minden magyarnak!
2009-02-06 22:35:41 Sarlós Györgyné Újhartyán  
2009-02-06 22:07:28 Molnár Luca Győr  
2009-02-06 22:00:47 Katona György Szentes  
2009-02-06 21:59:44 Katona Ágnes Szentes  
2009-02-06 21:54:58 Katona Ilona Szentes  
2009-02-06 21:32:16 Csukor Árpád Bátaszék  
2009-02-06 19:00:01 Pelsőczi Györgyi Szeged  
2009-02-06 17:15:36 Barta Katalin Szeged  
2009-02-06 16:56:42 Sereg János Mezőkövesd  
2009-02-06 16:28:05 varga istván csobánka  
2009-02-06 16:19:22 id. Farnady László Győr  
2009-02-06 16:18:30 Vitálos István Zonctorony Mindent Vissza
2009-02-06 16:06:04 Lovászi Ákos Pomáz Vesszen Trianon!
2009-02-06 15:58:49 Farnady Lászlóné Győr  
2009-02-06 15:34:13 Gőgh Béláné Budapest  
2009-02-06 15:34:10 Hunyadi Károly Kalocsa A VÉR KÖTELEZ !!!
2009-02-06 15:13:06 Keöves család 5 tagja Fonyód Lesz itt még jobb világ! Én hallom az idők szavát.
2009-02-06 14:04:01 Petrás Rudolf László Esztergom  
2009-02-06 12:51:14 Dr. Köllő Zsolt Budapest  
2009-02-06 11:32:22 Bálintné Miklós Éva Szeged Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni: magatartás. /Márai/
2009-02-06 10:59:20 Sebők Zsolt Viharsarok / Gyomaendrőd Egy az Isten, egy a Nemzet!
2009-02-05 16:11:37 Házik Zoltán Rimaszombat - Felvidék  
2009-02-03 09:13:15 Futó István Nagyvárad Szabadságot a Magyaroknak!!!!
2009-02-03 06:53:26 Csereklei Sándor Szekszárd  
2009-02-03 05:49:40 Horváth Tibot Győr  
2009-02-03 00:06:04 Tar Csaba Budapest,Kelenföld Voltunk,Vagyunk,Leszümk! Ezért Dunaszerdahelyén verték a magyart,de hiába!:)
2009-02-02 21:13:45 Szabó Hajnalka Besenyőtelek  
2009-02-02 18:37:26 Hadzsy Várpalota Ki tudja merre,merre visz a végzet,de ami a miénk volt,az miénk is lesz!
2009-02-02 15:27:11 Tóth Csaba Marcelháza  
2009-02-02 14:51:48 Adorján Péter Veszprém KITARTÁS MÁR NINCS SOK VISSZA!!SZEBB JÖVŐT!
2009-02-02 14:22:38 Fenyvesi László Dinnyés A Szent Korona erejével sokszorozd meg akaratunkat!
2009-02-02 13:52:28 Molnár Zsolt Székelyföld, Sepsiszentgyörgy Hit, Hűség, Bátorság!
2009-02-02 13:01:58 Ferencz László Gyál  
2009-02-02 12:46:21 Tóth Enikő Fülek,Szlovákia  
2009-02-02 01:14:39 Tóth Szabolcs Körösladány  
2009-02-01 23:18:42 Gordos Erik Fülek  
2009-02-01 20:23:10 Pintér József 236o Gyál muskátli u.6.  
2009-02-01 20:18:02 Szentpály-Juhász Imre Bszárszó  
2009-02-01 20:05:15 Katkó Gusztáv Mainz  
2009-02-01 19:29:29 Tóth Imre Körösladány  
2009-02-01 18:50:37 Juhász Gábor Karancsalja  
2009-02-01 18:03:15 Balajthy Hernietta Gesztete  
2009-02-01 17:12:49 Takács Krisztina Vágsellye  
2009-02-01 16:59:22 Czekes Lorand Marosvasarhely  
2009-02-01 16:38:33 Klébert János Tatabánya Justice for Hungary
2009-02-01 16:32:25 Riczu Zsanett Tardona  
2009-02-01 16:20:59 Szakákll Tamás Békéscsaba  
2009-02-01 15:50:28 Németh Bence Sopron  
2009-02-01 15:38:28 Kovács Norbert Balogfalva  
2009-02-01 13:07:17 Sári Szilárd Almásfüzitő  
2009-02-01 12:30:31 Ifj. Szamák Mihály Somorja  
2009-02-01 12:28:48 Szamákné Berta Margit Somorja  
2009-02-01 12:27:53 RNDr. Szamák Mihály Somorja  
2009-01-31 21:14:19 Fetzer János Etyek Magyarország  
2009-01-31 20:44:33 Adorjáni Alpár Marosvásárhely Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátronánk, /*...*/ ne feledkezzél meg szegény magyarokról.
2009-01-31 17:29:59 Szamák Zsuzsánna Somorja  
2009-01-31 12:49:46 Csapó Tamás Hatvan  
2009-01-30 19:33:18 Füredi Zsolt Paks HIT-REMÉNY-SZERETET és a HAZA FÉNYREDERŰL!
2009-01-30 16:12:42 Antal András Temesvár szabad önrendelkezést Kárpátaljának és elnyomott magyar testvéreinknek
2009-01-30 14:14:29 Kuris Katalin Budapest  
2009-01-30 14:07:57 Sós Réka London  
2009-01-30 14:07:46 Sántha Barnabás Sepsiszentgyörgy Vesszen Trianon!!!
2009-01-30 13:51:52 Antal András Temesvár  
2009-01-30 13:42:21 Sántha Éva Sepsiszentgyörgy Kitartást, felvidéki testvéreim! Szebb jövőt!
2009-01-30 10:12:57 Dr.Vilmos Györik CH-6600 Losone  
2009-01-30 09:28:26 Földi Zsolt Salgótarján  
2009-01-30 09:15:51 Füzesi Csaba Budapest  
2009-01-30 07:53:56 Bácskai Annamária Budapest  
2009-01-30 07:52:29 Budai István Budapest  
2009-01-29 23:28:09 Virág Lászlóné Dunaújváros  
2009-01-29 23:22:18 Csipán László Sződliget Az aláírásom semmilyen más, a fenti célon kívüli felhasználásához nem járulok hozzá!
2009-01-29 22:29:10 Dr.Gebauer béláné Sülysáp  
2009-01-29 21:22:58 Garay Gergő Budapest  
2009-01-29 21:18:29 Garay Sándorné Budapest  
2009-01-29 21:15:37 Garay Sándor Budapest  
2009-01-29 17:47:02 Bozsóki László Budapest  
2009-01-29 17:26:09 Virágh Zsolt Rábacsécsény  
2009-01-29 17:24:46 Virághné Gyökér Márta Rábacsécsény  
2009-01-29 17:03:34 Balogh Krisztián Salgótarján  
2009-01-29 17:00:08 Vankó Krisztián Hidaskürt  
2009-01-29 13:33:25 Kopasz Éva Baja  
2009-01-29 12:39:20 Takács Tamás Budapest Mindent Vissza!!
2009-01-29 10:28:07 Székely Szabolcs Medgyes, Erdély  
2009-01-29 10:23:16 Székely Szabolcs Városfalva, Hargita megye, RO SOK KICSI SOKRA MEGY. SZEBB JÖVŐT!
2009-01-29 06:17:27 Hajdu Zoltán Balassagyarmat  
2009-01-28 23:38:02 Balázs Gábor Salgótarján  
2009-01-28 23:09:27 Sárközi István Siófok  
2009-01-28 22:49:30 nagyi tibor new york, ny  
2009-01-28 22:46:00 Palotai Szilárd Balassagyarmat  
2009-01-28 22:28:15 Mészáros Tamás Veszprém  
2009-01-28 22:04:46 Mravcsik Sándor Salgótarján  
2009-01-28 21:38:03 Farkas Árpád Siófok  
2009-01-28 21:07:50 Breznay László Philadelphia/USA  
2009-01-28 20:46:16 Tóth István Dunaföldvár "Amiről nem mondunk le, az mindíg a miénk marad! "
2009-01-28 20:35:19 Zima Judit Budapest Kedves magyar testvéreim. Tartsatok ki, győzni fogtok!
2009-01-28 20:29:02 Somodi Endre Budapest Hivatalos államnyellvé kellet volna tenni a magyart már Trianon óta!
2009-01-28 20:20:55 Tamás Anikó Rimaszombat  
2009-01-28 20:20:12 Tamás Aladárné Rimaszombat  
2009-01-28 20:18:38 Dr. Fehérné-Tamás Judit VÁC  
2009-01-28 20:15:13 Dr.Virághalmi Tamás WSiófok  
2009-01-28 20:05:15 Fábián Tibor Vizslás  
2009-01-28 19:59:25 Urbán Károly Kartal Igazságot,ne gazságot...
2009-01-28 19:53:54 Kazi Erzsébet Siófok egyetértek
2009-01-28 19:12:41 Nagy Zoltán Mélykút-Fejér megye "Hiszek egy Istenben,hiszek egy hazában,hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában!"
2009-01-28 19:06:13 Nagy Zoltánné Mélykút-Fejér megye "Hiszek egy Istenben,
2009-01-28 18:43:11 Halassy Jenő Andor Budapest Egyetértek
2009-01-28 18:41:22 nagyné Kecskés Györgyike Budapest  
2009-01-28 18:31:44 Varga László Callóközkurt  
2009-01-28 18:18:27 Kralovánszki Éva Salgótarján "Mert a hit az erő! Mert aki hisz, győzőtt"
2009-01-28 17:59:15 Lovász Ágnes Budapest  
2009-01-28 17:58:55 Lőrincz László György Nyitra  
2009-01-28 17:45:02 Komáromi László 8600 Siófok  
2009-01-28 17:39:43 Nagy Irén Esztergom Igazságot Magyarországnak
2009-01-28 17:34:32 Mezei Ferenc Eger  
2009-01-28 17:22:17 Benedek László Békéscsaba  
2009-01-28 17:17:22 Jakab-Péter Csaba Négyfalu  
2009-01-28 16:39:37 Kállai Julianna Budapest  
2009-01-28 16:28:04 Szabóné vass Lenke Érd  
2009-01-28 16:21:05 Dr. Somogyfoki György Székesfehérvár "Egy az Isten, egy a Nemzet!"
2009-01-28 16:17:31 fetser csilla kalocsa  
2009-01-28 15:57:22 Balogh Dani Budapest  
2009-01-28 15:55:20 Dr. Kádár György Gyöngyöshalász  
2009-01-28 15:52:13 Csuprai Ernő Pozsony  
2009-01-28 15:49:28 sztiv gyöngyös  
2009-01-28 15:49:27 Finta Máté Nagykanizsa ,,Mióta Isten e világot megteremtette, soha még oly ocsmány árulást nem hallott az embernek fia, mint aminővel most hazánkat meg akarják ölni a hitszegők. Ha most a magyar nemzetnek minden fia, aki csak karját bírja, fel nem kél, hazáját védeni, akkor kiirtanak saját hazádból, szegény magyar nép! Országodat, mit őseid vérrel szereztek, árulással szétrabolják. Ki fognak irtani az élő nemzetek sorából, hogy szegény hazádnak még csak neve se maradjon fenn.” /Kossuth Lajos, 1848/
2009-01-28 15:31:12 Pécsy Gábor Budapest  
2009-01-28 15:23:13 John Erdei New York  
2009-01-28 15:20:35 Kun gábor Budapest Most már tenni is kell!!!
2009-01-28 15:06:06 kovacs maria kairo  
2009-01-28 15:02:04 Ragehne Angyal Agnes Budapest  
2009-01-28 14:53:56 Solymosi László Makó  
2009-01-28 14:45:47 Gombár Sándor Pásztó  
2009-01-28 14:24:09 Győri Zsolt Balassagyarmat  
2009-01-28 14:20:26 Kiss János ifj. Székesfehárvár  
2009-01-28 13:58:16 Szijj Károly Budapest magyar vagyok, magyarnak születtem........
2009-01-28 13:03:28 Kürti László pásztó  
2009-01-28 13:01:39 Berczédi Dénes Verpelét  
2009-01-28 12:06:52 Szalai Anikó Szeged  
2009-01-28 11:59:34 Angyal Zsuzsanna Budapest  
2009-01-28 11:57:34 Kunsági Miklós Dunaharaszti  
2009-01-28 11:47:07 Simon Krisztián Zalaegerszeg Helyes
2009-01-28 11:32:52 Donogán Péter Kolozsvár  
2009-01-28 11:27:43 Oláh Gábor Göd  
2009-01-28 11:18:03 Vinczéné Vángor Judit Budapest  
2009-01-28 11:00:33 Hegedűs Márk Tiszakécske  
2009-01-28 10:52:57 Szényi Erzsébet Várpalota  
2009-01-28 10:49:42 Horváth Zoltán Várpalota  
2009-01-28 10:49:26 Fábián György Balatonfenyves  
2009-01-28 10:27:16 Meixner Lászlóné Budapest  
2009-01-28 10:05:45 Elbert Zoltán Zsámbék  
2009-01-28 10:04:51 Elbert Éva Zsámbék  
2009-01-28 09:36:31 Lőrincz József Andornaktálya Az isteni jogrendet senki nem veheti el tőlünk.Szebb Jövőt!
2009-01-28 09:20:49 Dr.Kovács László Békéscsaba  
2009-01-28 09:16:16 Stefán Renáta Hajdúnánás Hiszünk Magyarország feltámadásában!
2009-01-28 09:13:56 Diószegi Albert Halásztelek  
2009-01-28 09:13:55 Licskainé Csite Margit Kapuvár Isten áldja a Magyarokat, bárhol a világon!
2009-01-28 09:13:26 Gój Motoros Egyesület Budapest A gumid kopjon, ne a Hazád !
2009-01-28 09:11:04 Olasz Imre Pilis "...szülőföldünkön önmagunk sorsáról dönthessünk..." - bizony erre itthon is szükség lenne!
2009-01-28 09:01:48 id. kiss lászló bázakerettye  
2009-01-28 09:01:33 Szungyi Balázs Szabadszállás  
2009-01-28 08:45:10 Szeibert Ágnes Dabas  
2009-01-28 08:40:44 Márkos Albert Kolozsvár  
2009-01-28 08:35:29 Jablonkai Attiláné Budapest  
2009-01-28 08:34:43 Navratil Attila Jobbágyi  
2009-01-28 08:17:37 Kuti Imre Pápa  
2009-01-28 08:12:54 Kozma Zoltán Dunaújváros  
2009-01-28 08:10:12 Jablonkai Attila Bp.  
2009-01-28 08:09:42 Nácsa Edit Herend  
2009-01-28 08:01:31 Pusztai Zoltán Győr IGAZSÁGOT MAGYARORSZÁGNAK!!!
2009-01-28 07:56:01 tisza Andrásné Hódmezővásárhely  
2009-01-28 07:52:12 Hajdu László Szeghalom  
2009-01-28 07:39:31 Németi Imre Adony  
2009-01-28 07:27:03 Biró Gergő Csaba Nyíregyháza-Sóstófürdő "Régi hibákba vissza ne essetek. Szorítsátok egymás kezét még jobban, mint eddig, s ne fussatok külön-külön kis célotok után, mert nincsen út más, csak egyetlenegy, s ezen mindenki egyért, egy mindenkiért." (Wass Albert)
2009-01-28 07:23:11 Joo Lorand Szekelyudvarhely ''Mindig egymasert, sose masok ellen'' Dzsida Jeno
2009-01-28 06:58:27 Vörös Szabolcs Dunamocs  
2009-01-28 05:59:34 Veronica Bornyi Sault Ste. Marie, Canada  
2009-01-28 05:56:07 Lajos Bornyi Sault. Ste. Marie, Canada  
2009-01-28 05:46:02 Takács Zita Budaörs  
2009-01-28 05:13:57 Jakab Anna Erdély  
2009-01-28 04:12:57 Pál József Zalaszentgrót  
2009-01-28 02:41:56 Hosszú Györgyné  
2009-01-28 02:09:27 Olah Agnes Uj Zeland Igazsagot Magyarorszagnak! Igazsagot a Magyaroknak!
2009-01-28 02:01:38 Hegedus Csaba Uj Zeland NEM, NEM, SOHA!
2009-01-28 01:36:35 Laszlo Csizmadia CANADA,Toronto  
2009-01-28 01:07:12 Csatordai Laszlo Mako Egy nemzet, egy testveriseg
2009-01-28 00:29:39 Tóth Zoltán Mátészalka Hajrá Magyarok!
2009-01-28 00:10:57 Elekes Tamás Budapest  
2009-01-27 23:54:42 Fehér Tamás Domoszló  
2009-01-27 23:52:14 Bárdy Zsolt Érd  
2009-01-27 23:28:22 Dr.Papp Béla Veszprém  
2009-01-27 23:25:50 Szklenár László Pásztó  
2009-01-27 23:23:42 Fehér Mónika Pásztó  
2009-01-27 23:16:55 Szabó Attila Tiszavasvári  
2009-01-27 23:13:15 Lengyel Tamás Budapest  
2009-01-27 23:11:34 Vörös Zoltán Tatabánya  
2009-01-27 22:52:02 Schönfeld Andrásné Budapest  
2009-01-27 22:39:15 Garamszegi Zoltán Cegléd  
2009-01-27 22:22:40 Törőcsik Attila Tatabánya  
2009-01-27 22:19:45 Kruchió Sándor Budapest (Mátyásföld)  
2009-01-27 22:11:04 Turi Béla Esztergom Küldjétek szét a világba! Köszi!
2009-01-27 22:09:42 Vankó László Hidaskürt  
2009-01-27 22:08:29 Kun István Győr  
2009-01-27 22:08:05 Harmati András Budapest  
2009-01-27 22:07:59 szemenyei szólád  
2009-01-27 21:57:06 Kürti Lászlóné Pásztó  
2009-01-27 21:52:42 Raffai Zoltán Strängnäs/Svédország Ez a jog minden népet és nemzetet megillet
2009-01-27 21:49:11 Hellenbort Richárd Budapest  
2009-01-27 21:45:07 Lakatos Péter Eger  
2009-01-27 21:41:48 Farkas Ervin Bécs  
2009-01-27 21:19:39 Fehér Noémi Pásztó  
2009-01-27 21:15:09 Forstner Antal Pásztó  
2009-01-27 20:59:36 Pongor Anikó Budapest  
2009-01-27 20:57:55 Szabó Sándor Budapest  
2009-01-27 20:47:08 Gazdag Ferencné Budapest  
2009-01-27 20:46:59 Gerőcs Gábor Jászberény  
2009-01-27 20:42:17 Kürti Zoltán Pásztó  
2009-01-27 20:38:35 Nagy Andrea Budapest Egy az Isten, egy a nemzet!
2009-01-27 20:34:09 Thurzó Gábor Eger  
2009-01-27 20:33:42 Balics István János Gyál Isten áldja Magyarországot!Szebb jövőt!
2009-01-27 20:30:56 Csatári Attila Budapest  
2009-01-27 20:26:08 Bácskai Ágnes Esztergom Magyarnak lenni magatartás!
2009-01-27 19:52:36 Káplár Norbert Ózd  
2009-01-27 19:41:52 Tóth Károly Budapest  
2009-01-27 19:33:28 Gál Árpád Jánoshalma felvidék!
2009-01-27 19:32:00 Györök Tamás Rácalmás  
2009-01-27 19:31:04 Bogoly Zoltán Királyhelmec Felvidék
2009-01-27 19:29:24 Gonda István Mezőtúr  
2009-01-27 19:23:58 Vörös Attila Rimaszombat  
2009-01-27 19:21:05 Dr.Pethő Attila Iatván Békéscsaba  
2009-01-27 19:10:33 Czapp Endre Dombóvár  
2009-01-27 19:07:21 Czapp Jánosné Dombóvár  
2009-01-27 19:05:47 Czapp János Dombóvár  
2009-01-27 19:00:02 Gerlics Dániel Budapest Isten segélje a magyart!
2009-01-27 18:58:36 Mozsolits Krisztina Budapest A területet elcsatolták, az ott élő magyaroknak joguk van az önrendelkezéshez.
2009-01-27 18:57:26 Baráth Szilárd Szolnok Töretlen hittel; ember és magyar. W.A.
2009-01-27 18:49:59 Tóth Szabolcs Bertold  
2009-01-27 18:44:33 B.Kiss-Tóth László  
2009-01-27 18:41:20 Illés Tamás Székelyudvarhely Kitartás
2009-01-27 18:41:11 Székely Csaba Békéscsaba  
2009-01-27 18:39:29 Newberg Klára Budapest Vesszen Trianon!
2009-01-27 18:38:45 Tóth Tamás Kunmadaras  
2009-01-27 18:38:05 Nagyszegi Tibor Bugyi  
2009-01-27 18:37:15 Szabó Zsolt Karcag  
2009-01-27 18:33:56 Lengyel Károly Budapest  
2009-01-27 18:27:16 Lelkes Tamás Dunaszerdahely  
2009-01-27 18:26:25 Pósa Imre Kiralyfiakarcsa  
2009-01-27 17:47:29 Toro Arpad Szekelyudvarhely  
2009-01-27 17:31:19 Dobi Lászlóné Budapest  
2009-01-27 17:30:21 Takacs Janos Bőcs  
2009-01-27 17:26:43 Ecsedi Tamás Heves aláírás gyüjtő ívet honnan kaphatnánk?
2009-01-27 17:05:30 Forgács Violetta Marosvsárhely  
2009-01-27 17:02:42 Osváth Attila Marosvásárhely  
2009-01-27 16:59:12 Hiriczkó Edit Veresegyház  
2009-01-27 16:57:55 Somosvári Béla János MISKOLC  
2009-01-27 16:52:59 Nagy Mátyás 1948-ban áttelepített Vecsés  
2009-01-27 16:51:42 Jana Ferenc Cegléd  
2009-01-27 16:44:13 Nyéki Péter Pápa Nagyapám földje odaát maradt.
2009-01-27 16:34:56 Laki László Szenc A magyar nemzet egy és oszthatatlan!
2009-01-27 16:27:37 T.Á. Trianono innen  
2009-01-27 16:25:35 Dr. Nagy Csaba Ikrény Ami jár más nemzeteknek, nekünk miért ne járna!
2009-01-27 15:49:57 Józsa Péter Kompolt  
2009-01-27 14:15:50 Kiss József Siófok  
2009-01-27 13:25:05 Horváth Ferenc Nagykörű  
2009-01-27 13:04:45 Onody Gyula Balatonszabadi  
2009-01-27 10:51:20 Szabó Attila Örményes Szebb Jövőt!
2009-01-26 22:57:33 Homoly Erzsébet Uzapanyit  


Ezt a petíciót kezdeményezte: Polgár Info
http://www.polgarinfo.hu

A petíciót URL címe:
http://www.polgarinfo.hu/modules.php?name=ePetitions&op=more_info&ePetitionId=11