FIGYELEM!!!
NyitólapPolgár Info portálok helye országszerteHelyi, országos hírekBelépésRegisztrációFórum
 
Bemutatkozás
· A Polgár Info
· Országos lista
· Partnereink
· Média partnereink
· Támogatóink
· Kapcsolat, Impresszum
· Jelentkezés
· Hirdetési ajánlat
· Civil kezdeményezések

 
Hírek
 · Civil kurázsi
 · Belföld
 · Külföld
 · Kultúra
 · Szabadidő
 · Tudomány
 · Hagyományok
 · Publicisztika
 · Életmód
 · Magazin
 · Természet
 · Krónika

 
Menük
· Főoldal
· Ajánlj minket!
· Flash_Player
· GYIK
· Hírek archívuma
· Hírküldés
· História
· Keresés
· Letöltések
· Magyar termék
· Naplók/Blogok
· Olvasóink web ajánlata
· Országos Polgár Info
· Petíciók
· Radio
· Rovatok
· Sakk
· Statisztikák
· Szavazások
· Személyes üzenetek
· Top 10
· TV
· Visszajelzés

 
Keresés itt



 
Közép-Európai Civil Kutató Intézet
 

 
Hírfal
 

 
Magyar Közéleti Szemle hírei
A webhely tartalom szolgáltatása jelenleg nem működik.

Izrael Függetlenségi Nyilatkozata

Izrael az Egyesült Államok nélkül valószínűleg nem is létezne. Az ország veszélyesen közel került a megsemmisüléshez az 1973. októberi háború során, amikor Egyiptom, amelyet támogatott a Szovjetunió, átkelt a Szuezi-csatornán, és a szírek óriási számban beözönlöttek a Golán Fennsíkon. Hatalmas amerikai katonai csapatszállító repülőgépek siettek a segítségükre! Elkezdtek félóránként landolni, hogy újra felszereljék az izraeli hadsereget, amely elveszítette nehéz-fegyverzetének oroszlánrészét. Mire a háborúnak vége lett, az Egyesült Államok 2,2 milliárd dollár rendkívüli katonai segélyben részesítette Izraelt!

A beavatkozás, amely feldühítette az arab világot, előidézte az OPEC olajembargót, amely egy időre nagy pusztítást mért a nyugati gazdaságokra. Talán ez volt a legdrámaibb példája annak a mesterségesen fenntartott életben tartó gépezetnek, amelyet az Egyesült Államok biztosít a zsidó államnak.

Izrael 1948. május 14-én éjfélkor jött létre. Az USA 11 perccel később már elismerte az új államot. Azóta a két országot ez a halálos ölelés szorítja össze.

Washington a kapcsolatok kezdetén képes volt mérséklő hatással élni. A feldühített Eisenhower elnök megkövetelte, és elérte Izrael visszavonulását, miután az izraeliek elfoglalták Gázát 1956-ban. A hatnapos háború idején 1967-ben az izraeli harci gépek lebombázták az amerikai Liberty hadihajót. Az amerikai zászló alatt közlekedő hajó, amely az izraeli partoktól 15 mérföldre állomásozott, taktikai és stratégiai kommunikációt hallgatott le mindkét oldalról. Az izraeli légicsapások 34 amerikai tengerészt megöltek, és 171-et megsebesítettek. A szándékos és megfontolt támadás egy időre megfagyasztotta Washington Izrael iránti lelkesedését. De az ilyen törések csupán hepehupáknak bizonyultak, amelyeket hamar elsimított az egyre kifinomultabb és egyre vastagabban pénzelt izraeli lobbi, amely belefogott az izraeli és az amerikai külpolitika összeolvasztásába a Közel-Keleten.

Izrael ebből a szövetségből tetemes hasznot húzott. Több, mint 140 milliárd dollárt közvetlen amerikai gazdasági és katonai segítségben. Évente közel 3 milliárd dollár készpénzt, amely az USA külföldi segélykasszájának durván az egyötödét teszi ki. Habár az a legtöbb amerikai külföldi segélycsomag esetében kikötés, hogy a kapcsolódó katonai beszerzéseket az Egyesült Államokban bonyolítsák le, Izrael számára engedélyezett, hogy a pénznek 25 %-át használja fel a saját növekedőben lévő és rentábilis védelmi iparának szubvencionálására. Ellentétben más országokkal, Izrael mentes attól, hogy a segélyek összegével elszámoljon. (A harmadik világ országainak gazdaságát ez a kikötés gyakorlatilag megfojtotta, hiszen az érkezett segélyekből nem a saját gazdaságuk növekedését támogathatták, hanem amerikai termékeket kellett megvásárolniuk, Amerika pedig lassan megvonja tőlük a támogatást, így a szegénység nemhogy csökkent volna, hanem drasztikusan megnőtt. - a szerk.) És a pénzalapokat rendszeresen leszívják, hogy új zsidó telepeket építsenek, támogassák az izraeli megszállást a palesztin területeken, és felépítsék a biztonsági falat, melynek megbecsült összege mérföldenként eléri az egymillió dollárt.

A fal a West Banken keresztül-kasul kígyózva, elkülönített szigetekre szabdalja szét az elszegényedett palesztin lakosságot a körülkerített gettókban. Mire a fal elkészül, valószínűleg elfoglalja a palesztin föld 40 %-át. Ez a legnagyobb földterület, amelyet Izrael elragadott az 1967-es háború óta. Bár az Egyesült Államok hivatalosan tiltakozik a települések expanziója és a fal ellen, ugyanakkor finanszírozza azokat.

Az USA közel 3 milliárd dollár segélyt juttatott Izraelnek, hogy a fegyverzetét kifejlessze, és hozzáférést adott Izraelnek saját katonai arzenáljának legkifinomultabb részeihez, köztük a Blackhawk harci helikopterekhez és az F16-os sugárhajtású harci repülőgépekhez. Az Egyesült Államok egyúttal elérhetővé tesz Izraelnek olyan titkos katonai hírszerzési adatokat, amelyeket NATO szövetségeseitől megtagad. Amikor Izrael visszautasította az atomsorompó egyezmény aláírását, az Egyesült Államok egy tiltakozó szó nélkül, tétlenül nézte végig, amint Izrael felépítette a térség első nukleáris fegyverprogramját.

Az USA külpolitikája, különösen a jelenlegi Bush adminisztráció alatt, az izraeli külpolitika meghosszabbítójává vált. Az Egyesült Államok 1982 óta 32 Biztonsági Tanácsi Határozatot vétózott meg, amelyek kritikával illették Izraelt, ez magasabb, mint a BT összes többi tagja által emelt vétók száma. Visszautasítja a BT Határozatainak az alkalmazását, amelyekről azt állítja, hogy támogatja. Ezek a határozatok felszólítják Izraelt (282), hogy vonuljon vissza a megszállt területekről.

Mostanra vulkáni erővel feltörő haragot és visszatetszést váltott ki az arab világból ez a szembetűnő részrehajlás. A Közel-Keleten kevesen látnak különbséget az izraeli és az amerikai politikák között, és nincs is. Amikor az iszlám radikálisok Izrael amerikai támogatásáról beszélnek, mint az Egyesült Államok irányában megnyilvánuló gyűlöletük fő forrásáról, akkor ODA KELL FIGYELNÜNK. Ennek az egyoldalú kapcsolatnak a következményei testet öltenek a katasztrofális iraki háborúban, az Irán esetében fokozódó feszültségben, valamint a Gázában jelentkező humanitárius és politikai krízisben. Megmutatkoznak Libanonban, ahol a Hezbollah készül egy újabb háborúra Izrael ellen, amiről a legtöbb Közel-Keleti elemző úgy véli, hogy elkerülhetetlen. Az amerikai külpolitika a Közel-Keleten tisztázódik. Ez a különleges kapcsolat miatt történik. A regionális konfliktus kirobbanása katasztrofális méretű rémálomhoz vezethet.

Sokan látták az amerikai külpolitikai kormányzatban és a Külügyminisztériumban ennek a helyzetnek az eljövetelét. Az a döntés, hogy sorsközösséget alakítsunk ki Izraellel a Közel-Keleten, kezdetben nem örvendett népszerűségnek számos külpolitikai szakértő körében, mint például ezt Harry Truman Elnök Külügyminisztere, George Marshall tábornok is ellenezte. Figyelmeztettek arra, hogy lenne ennek következménye. Tudták az árat, amit az Egyesült Államoknak fizetni kellene az olajban gazdag régióban ezért a döntésért, és attól tartottak, hogy a második világháborút követő időszak egyik legnagyobb stratégiai baklövése lenne. Igazuk lett. A döntés veszélyeztette az amerikai és izraeli biztonságot, és regionális tűzfészek kialakulását eredményezte.

A szövetség, amely értelmetlennek látszik geopolitikai szempontból, értelmet nyer, ha a hazai politika lencséjén át vizsgáljuk. Az izraeli lobbi számottevő erővé vált az amerikai politikai rendszerben. Egyetlen fontosabb elnökjelölt, legyen akár Demokrata, akár Republikánus, sem meri kétségbe vonni. A lobbi sikeresen megtisztította a Külügyminisztériumot azoktól az arab szakértőktől, akik kétségbe vonták azt a politikai irányvonalat, hogy az izraeli és az amerikai érdekek egybeesnek. Izrael támogatói dollármilliókat osztottak ki azoknak az amerikai elnökjelölteknek a támogatására, akiket előnyösnek véltek Izrael számára. Ők brutálisan megbüntették azokat, akik „eltévelyedtek”, ideértve az I. Bush Elnököt, akiről azt állították, hogy nem képviselte elég „erőteljesen” az izraeli érdekek védelmét. Ez lecke volt a következő Bushnak arról, hogy a Fehér Ház nem felejtett. George W. Bush nem akart egyciklusos Elnök lenni, mint az apja.

Izrael volt a szószólója annak, hogy Szaddám Huszeint el kell távolítani a hatalomból, és most erőteljes szószólója annak, hogy Iránra csapást kell mérni, nehogy atomfegyverhez jusson. A közvetlen izraeli részvétel az amerikai katonai műveletekben lehetetlen. Újra fellobbantaná a háború lángját az arab államok és Izrael között. Az Egyesült Államok, amely a hideg háború idején elkerülte a közvetlen katonai beavatkozást a térségben, most Izrael közvetlen utasításait hajtja végre, mialatt Izrael kívülállóként figyel. Az 1991. Öbölháború alatt Izrael szemlélő volt, ugyanúgy, mint az Irak ellen folytatott háborúban.

Bush szembesülve az iraki háború csökkenő támogatottságával nyilvánosan úgy állítja be Izraelt, mint modellt, amilyenné szeretné, hogy Irak váljon. Képzeljük el, hogy az ötlet hogyan hat majd az arab utca emberére, aki úgy tekint Izraelre, mint ahogy az algírok néztek a francia gyarmatosítókra a felszabadító háború idején! ’Izraelben”, jelentette ki Bush nemrég, „a terroristák ártatlan emberi életeket oltottak ki az öngyilkos merényletekkel évekig. A különbség az, hogy Izrael működő demokrácia, amelyet nem akadályozhatnak meg abban, hogy véghezvigye kötelességeit. És ez a siker igazi mutatója, amire mi is törekszünk Irakban!”

Az amerikaiak egyre inkább elszigetelődnek és közutálatnak vannak kitéve a világon. Azonban továbbra is az áldott ártatlanság tudatában élnek, tudomást sem véve saját bűnrészességükről, amely az elszigetelődés kialakulásához vezetett. Az USA azzal fényezi a helyzetet, hogy míg a világ összes többi része oktalan, addig az amerikaiak biztosak lehetnek abban, hogy Izrael mindig a mi oldalunkon fog állni.

Izrael gazdasági és politikai előnyöket húz a lezárt apartheid államából. A kapukkal lezárt közösségi piacon elkezdett árulni olyan rendszereket és technikákat, amelyek lehetővé teszik a nemzetnek a terrorizmussal való megbirkózást. Izrael 2006-ban 3,4 milliárd dollárt exportált védelmi termékekben – egy milliárd dollárral többet, mint amit amerikai katonai segítségben kapott. Izrael kinőtte magát a világ negyedik legnagyobb fegyverkereskedőjévé. Ennek a növekedésnek a legnagyobb része az ún. hazai biztonságtechnikai szektorba futott be.

„A kulcstermékek és szolgáltatások,” – mutatott rá Naomi Klein a The Nation c. lapban, „a csúcstechnológiát képviselő kerítések, az ember nélküli, távirányított robotrepülőgépek, a biometrikus azonosítók, a videó és audio megfigyelő technikák, a légiutas-letapogató és rabok kihallgatására szolgáló rendszerek” – pontosan azok az eszközök, amelyeket Izrael a megszállt területek hermetikus lezárására alkalmazott. És ez az, amiért a Gázában és a régió többi részében meglévő káosz nem fenyegeti a dolgok lényegét Tel Avivban, sőt gyakorlatilag még reklámul is szolgálhat neki. Izrael megtanulta a permanens háborúskodást márkás vagyontárggyá alakítani, és úgy beállítani a palesztin nép gyökereitől való megfosztását, megszállását és elszigetelését, mint ami a „terrorizmus elleni globális háború” tekintetében félévszázados kezdeti előnyt jelentene!

Az Egyesült Államok legalább hivatalosan nem támogatja a megszállást, és követeli az élhető palesztin állam létrehozását. Globális játékos, amelynek érdekei messze túlnyúlnak a Közel-Kelet határain, és az egyenlet, amely szerint Izrael ellenségei a mi ellenségeink, nem is olyan egyszerű!

„A terrorizmus nem egyszerű ellenség,” - írják John Measheimer és Stephen Walt a The London Review of Books folyóiratban, „hanem taktika, melyet politikai csoportosulások széles köre alkalmaz.” A terrorista szervezetek, amelyek veszélyeztetik Izraelt, nem jelentenek veszélyt az Egyesült Államokra nézve, kivéve, ha ellenük beavatkozik (mint Libanonban 1982-ben). Ezenfelül, a palesztin terrorizmus nem vaktában történő erőszakhullám Izrael illetőleg a „Nyugat” ellen, hanem főként válasz Izraelnek a West Bank és a Gázai övezet gyarmatosítására irányuló elnyújtott kampányára. Még fontosabb: az az állítás, miszerint Izraelt és az USA-t a közös terrorizmus veszélye egyesíti, az alkalmi kapcsolatot a visszájára fordítja: az USA-nak leginkább azért van problémája a terroristákkal, mert annyira szorosan szövetkezik Izraellel, és NEM MEGFORDÍTVA!”

A Közel-Keleti politikát az Egyesült Államokban azok formálják, akik nagyon közeli kapcsolatokat ápolnak az Izraeli lobbival. Akik megkísérelnek szembeszegülni a virulens izraeli állásfoglalásokkal, mint pl. Colin Powell volt Külügyminiszter, kegyetlenül leszámolásban részesülnek. Ez a szövetség igaz volt a Clinton adminisztráció idején is, az Izraelt első helyen kezelő politikusoknak a körei képviselték, mint például Dennis Ross Különleges Közel-Keleti Koordinátor és Martin Indyk, az AIPAC (Amerikai-Izraeli Közös ügyek Bizottsága) egykori igazgatóhelyettese. De legalább Ross és Indyk józanul gondolkodnak, hajlandók fontolóra venni a Palesztin államot, bármennyire véghezvihetetlen is, ameddig ez elfogadható Izrael számára. A Bush adminisztráció az izraeli lobbi szélsőjobbjához fordult, azokhoz, akikben egy szemernyi könyörület sincs a palesztinok iránt, és egy szóval sem kritizálják Izraelt. Ezek között a Közel-Keleti szakértők között vannak: Elliot Abrams, John Bolton, Douglas Feith, a kegyvesztett I. Lewis „Scooter” Libby, Richard Perle, Paul Wolfowitz és David Wurmser.

Washington valaha képes volt megállítani Izraelt. Beavatkozott, hogy megakadályozza néhány szélsőségesen kegyetlen emberi jogsértését. Ez a kormány azonban nevét adta minden egyes izraeli baklövéshez, a biztonsági fal felépítésétől kezdve a West Bank és a Gázai övezet hermetikus lezárásáig, és a humanitárius krízis előidézéséig, csak úgy, mint Libanon pusztító lerohanásáig és szőnyegbombázásáig.

Az izraeli akciók kritizálására megtett néhány lagymatag kísérlet Bush Fehér Háza részéről gyors és megalázkodó visszavonulással végződött az izraeli nyomás hatására. Amikor az izraeli védelmi erők 2002. áprilisában ismételten megszállták a West Banket, Bush Elnök felszólította az akkori Miniszterelnököt, Ariel Sharont, hogy állítsa le a portyázást, és kezdje meg a visszavonulást. Ez sohasem történt meg. Egy hét kemény nyomásgyakorlás hatására az izraeli lobbi és Izrael szövetségesei által a Kongresszusban, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy néhány kivétellel, MINDENKI nyomására, az Elnök FELADTA, és Sharont a „BÉKE EMBERÉNEK”nevezte. EZ MEGALÁZÓ PILLANAT VOLT az Egyesült Államok számára, világos jele annak, hogy ki húzogatja a zsinórokat.

Számos oka volt az iraki háborúnak. A vágy az olajkitermelés és értékesítés feletti amerikai irányítására, az áhított cél, hogy Washington bábállamokat hozzon létre a térségben, és egy valódi, bár elhibázott félelem attól, hogy Szaddám Huszein szerepet játszhatott a jelenlegi katasztrófa kialakulásában. De erősen befolyásolta a helyzetet az az ideológia, hogy ami jó Izraelnek, az jó az Egyesült Államoknak. Izrael semlegesíteni kívánta Irakot. Az izraeli hírszerzés a háborúhoz vezető szakaszban hibás információkat adott meg az USA-nak Irak állítólagos tömegpusztító fegyverarzenáljáról. Amikor elfoglalták Bagdadot 2003. áprilisában, az izraeli kormány azonnal elkezdett nyomást gyakorolni Szíria megtámadása érdekében. Ezek a háborús vágyak azonban csillapodtak, nem kis részben azért, mert az amerikaiaknak nem volt elég csapaterejük a meghosszabbított iraki tartózkodásra, és még kevesebb csapatuk volt egy újabb megszállás elindításához.

Izrael jelenleg azért lobbizik az Egyesült Államoknál, hogy mérjen katonai légicsapásokat Iránra, a Libanoni kudarc ellenére. Izrael vasakarata arra vonatkozóan, hogy erőszak alkalmazásával megakadályozzák Irán atomhatalommá válását, valószínűsíthetően még a Bush adminisztráció leköszönése előtt Irán megtámadásához fog vezetni. A nukleáris fejlesztés leállítására vonatkozó diplomáciai erőfeszítések kudarcot vallottak. Nem számít, hogy Irán nem jelent veszélyt az Egyesült Államok számára. Az sem számít, hogy Irán nem jelent veszélyt még Izrael számára sem, amely sok száz nukleáris fegyverrel rendelkezik arzenáljában. Csak az számít, hogy Izrael követeli a totális katonai uralmat a Közel-Keleten.

A szövetség Izrael és az Egyesült Államok között 50 év után a közvetlen amerikai katonai jelenlétben hágott tetőfokára a Közel-Keleten. Ez a jelenlét, amely NEM SZOLGÁLJA AZ AMERIKAI ÉRDEKEKET, egy geopolitikai lidércnyomást engedett szabadjára. Amerikai katonák és haditengerészek pusztulnak el tömegesen egy hiábavaló háború oltárán. (Érdekes megnézni ebből a szempontból a Fahrenheit 9/11 című filmet, egyik szálon bemutatja egy anya küzdelmét, aki nagy hazafiságában elküldte a gyermekeit Afganisztánba és amikor látta, hogy a fia hiába pusztult el, lehullott szeméről a fátyol és mindent megtenne a háború befejezéséért. - a szerk.) Az Egyesült Államok IMPOTENCIÁJA az izraeli nyomással szemben totális. A Fehér Ház és a Kongresszus, talán első alkalommal (történelme során – agj.) az izraeli érdekek meghosszabbítójává váltak. Nincs többé semmilyen vita az Egyesült Államokban… Ezt bizonyítják a szolgalelkű fejbólintások Izrael felé az összes elnökjelölt részéről Dennis Kucinich kivételével. A politikai ár túl magas annak, aki ellenállni merészel Izraelnek.

Ez azt jelenti, hogy nincs békés megoldás a Palesztin-izraeli konfliktusra. Azt jelenti, hogy az iszlám terrorizmus incidenseinek száma az USA és Izrael ellen emelkedni fog. Azt jelenti, hogy az amerikai hatalom és presztízs meredek, és visszafordíthatatlan hanyatlásnak indult. Attól tartok, hogy ez azt is jelenti, hogy ez a zsidó kísérletezés a Közel-Keleten végleg lezárul.

Az Egyesült Államok gazdasági és pénzügyi gyengülése előidézi az új hatalmi központok feltűnését. Az USA gazdasága, mely rosszul irányított, és lecsapolta az iraki háború, egyre inkább függ a kínai kereskedelmi importtól, és az USA kincstári papírjainak kínai birtokosaitól. Kínai kézben vannak a dollártartalékok 825 milliárd dollár értékben. Ha Peking úgy dönt, hogy elhagyja az amerikai kötvénypiacot, ha csupán egy részét is annak, az a dollár szabadesését fogja eredményezni. Elvezetne a 7 ezer milliárd dollár értékű amerikai ingatlanpiac összeomlásához. Az amerikai bankok csődbe jutnának, és óriási munkanélküliség következne. A Kínától való növekvő függést kíséri az a jelenség is, hogy Kína agresszívan azon munkálkodik, hogy szövetséget kössön a világ főbb olajexportőrjeivel, pl. Iránnal, Nigériával, Szudánnal és Venezuelával. A kínaiak készülnek a csökkenő források miatt bekövetkező világméretű ÖSSZECSAPÁSRA.

A jövő BALJÓSLATÚ! Izrael külpolitikai célkitűzései nem csak hogy nem esnek egybe az amerikai érdekekkel, hanem aktívan sértik azokat. A fokozódó háborús hangulat a Közel-Keleten és az Irán megtámadására vonatkozó felszólítások, a birodalmi projekt összeomlása Irakban: betöltendő helyet készítettek oda, ahol eddig senki sem állt: Amerikai riválisai számára. Nem áll Izrael érdekében regionális konfliktus kirobbantása. A miénkben sem. De azok, akik kezüket a kormánykeréken tartják, úgy tűnik, eltökéltek arra, hogy a szabadság és a demokrácia nevében az amerikai állam hajóját továbbra is nyaktörő sebességgel nekivezessék - orral előre - az előttünk meredező sziklafalnak.

(Chris Hedges munkáját fordította: AGJ - Szent Korona Rádió)

Dátum: August 19th 2007
Szerző: Szent Korona
Pontok:
Weboldal címe: Szentkoron Rádi&amp
Olvasás: 5741
Nyelv: hungarian

  

[ Ismertetők | Új megjegyzés ]

Izrael Függetlenségi Nyilatkozata
Írta: Dátum: 2015-08-11 21:57:36
Osztályozás:



Izrael Függetlenségi Nyilatkozata
Írta: Dátum: 2013-08-12 12:45:06
Osztályozás:



Izrael Függetlenségi Nyilatkozata
Írta: Dátum: 2012-11-29 14:36:17
Osztályozás:



Izrael Függetlenségi Nyilatkozata
Írta: Dátum: 2012-02-23 10:55:02
Osztályozás:




RSS 2.0 NewsRSS 2.0 ForumsRSS 2.0 DownloadsRSS 2.0 Links
websas.hu

Az oldalon található cikkek szabadon felhasználhatók a forrás megjelölésével és a hivatkozott link csatolásával © 2007 Polgár Info.



Wolf Studio